Fenyegetőzik a kivitelező
Leállhatnak a Panama-csatorna bővítési munkálatai
Leállhatnak a Panama-csatorna kiszélesítésének gigantikus munkálatai, miután a kivitelező nemzetközi konzorcium az építkezés felfüggesztésével fenyegetőzött, mert szerinte a csatornát üzemeltető vállalat nem tesz eleget fizetési kötelezettségének.
2014.01.02 09:54MTIA spanyol Sacyr Vallehermoso, az olasz Impregilo, a belga Jan de Nul és a panamai Constructora Urbana cégeket tömörítő GUPC konszern azzal vádolta meg a csatornát üzemeltető cég vezetését, hogy nem tartja be a szerződési feltételeket.
A konszern december 30-án közzétett közleményében három hét határidőt szabott arra, hogy teljesítsék a követeléseit. A csatornát üzemeltető cég vezetője, Jorge Quijano közleményben utasította el a követelést, amelynek szerinte csak az a célja, hogy "a szerződésben nem szereplő feltételekről szóló tárgyalásokra kényszerítse" a céget.
A GUPC egy éve 1,6 milliárd dollár kötbér kifizetését követeli a munkálatok késlekedése miatt. A szélesítési munkák révén akár 12 ezer konténer szállítására alkalmas hajók is áthaladhatnak a Panama-csatornán. Ezzel a háromszorosára nőne az útvonal jelenlegi kapacitása.
Az összesen 5,2 milliárd dolláros munkálatok - amelyből a GUPC konzorciumra 3,2 milliárd dollár jut - 2009-ben kezdődtek. Befejezésüket 2014 októberére tervezték, de a munkák kilenc hónappal késnek. Már az építkezés megkezdésekor volt egy négyhónapos csúszás, mert a csatornát üzemeltető cég rossz minőségűnek ítélte meg a GUPC által felhasználni kívánt cementet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06