A vetőmagok iránti bizalom

A Monsanto 14 milliárd forintot ruházott be Nagyigmándon

Az amerikai tulajdonú Monsanto Hungária Kft. 14 milliárd forint, 67 millió dollár ráfordításával bővítette kukorica és olajrepce vetőmagtermelő kapacitását a Komárom-Esztergom megyei, nagyigmándi üzemében, amelyet csütörtökön adtak át.

2013.11.07 13:28MTI

A társaság az üzemet az IKR Kft.-től vásárolta meg, és teljes körűen felújította. A bővítésnek köszönhetően a cég vetőmagtermelő kapacitása megduplázódott, 6500 hektáron állítanak elő 1,2-1,3 millió zsák vetőmagot - mondta el Szanyi István, a Monsanto Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.

Bognár Lajos, élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős helyettes államtitkár köszöntőjében kiemelte, hogy a vetőmagtermelés mellett hasonlóan nagy hagyománya van a vetőmagok minősítésének. "A vetőmagok iránti bizalom közös cél" - hangsúlyozta a politikus.

A vetőmagtermelők évente 180-190 milliárd forint árbevételt érnek el és 5,5 milliárd forint bevételt biztosítanak a magyar gazdáknak - tette hozzá.

A Monsanto Hungária Kft. jelenleg 269 állandó munkavállalót foglalkoztat, közülük 62-en dolgoznak a nagyigmándi vetőmag-feldolgozó üzemben. Rajtuk kívül hét agrárszakember felügyeli a földeken a termelés minőségét. A feldolgozás csúcsidőszakában akár 360 ideiglenes munkalehetőség nyílik meg az üzemben, és 6-7000 a földeken címerezéskor.

A magas terméshozamú vetőmagok iránti növekvő keresletre válaszolva a Monsanto a héten további négy európai helyszínen adott át hibridkukorica és repce vetőmagok termelését bővítő beruházásokat, Törökországban, Romániában és két üzemet Franciaországban.

A feldolgozó kapacitásuk növelése egy tízéves, 500 millió eurós európai beruházás része, amely a további franciaországi, ukrajnai és oroszországi fejlesztésekkel együtt több, mint 100 százalékkal növeli a társaság vetőmagtermelését és megerősíti európai alvállalkozóival kialakított együttműködését.

A amerikai Monsanto Company leányvállalata a Monsanto Hungária Kft. 1997 óta tevékenykedik Magyarországon. Növényvédő szerek forgalmazása után kezdtek vetőmagtermesztéssel foglalkozni. A társaság 2012-ben 35 milliárd forintos árbevételt ért el, ennek fele exportból származott. Az adózott eredmény 3,2 milliárd forint volt

A Monsanto Company az Egyesült Államok 500 legnagyobb cége közé tartozik. A világon összesen 21 ezer alkalmazottat foglalkoztat és 66 országban 404 létesítményt üzemeltet.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.