Hírverés nélkül is rendkívül pozitív a fogadtatás
Nyolc év alatt megtérülhet a fővárosi e-jegyrendszer kiépítése
Kellő érdeklődés mutatkozott a főváros elektronikus jegyrendszerének kiépítésére meghirdetett tender első fordulóján.
2013.09.14 00:30MTIA városi közlekedés aktuális kérdései című, kétnapos konferencia zárónapján Nagy Levente, a BKK üzletfejlesztési és ügyfél-kommunikációs igazgatója hangsúlyozta: a papíralapú jegyrendszer elavultságát mutatja, hogy az ebből fakadó, mintegy 51-52 milliárd forintos éves bevételnek csupán a 15 százaléka származik jegyeladásból, a többi bérletértékesítésből, ami nem életszerű.
"Az új rendszerben várhatóan jelentősen változni fog ez az arány, erre alapozva gondoljuk, hogy növekedni fognak a bevételek" - fogalmazott a szakember.
A tervek szerint időalapú lesz az új tarifarendszer, ami azt jelenti, hogy adott intervallumokra lehet majd jegyet vásárolni, és ez alatt korlátlan lesz az átszállások lehetősége a főváros különböző tömegközlekedési járművein. Bevezetnének egy napi költség-limitet is, ha valakinek egy napon többet kell utaznia, mint amire számított, akkor se kelljen többet fizetnie egy napijegy áránál. A limit elérése után minden tranzakciója ingyenes lesz azon a napon.
A forrást a projektre hitelfelvétellel és önerővel biztosítja a főváros. Az erről szóló, nyolc éves futamidejű hitelszerződést 54,5 millió eurónyi folyósításáról múlt héten írták alá az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD). A főváros közgyűlése ehhez a beruházáshoz, valamint a jegyautomaták beszerzéséhez 8,3 milliárd forintos önerőt biztosít. A bank hozzájárulásával megkezdődött a tendereztetés, amelynek az előminősítő fázisánál tart a kiíró. Mivel egy igen koncentrált, kevés szereplős piacról van szó, rendkívüli elégedettségre ad okot, hogy kellő érdeklődés mutatkozott az első körben - mondta az igazgató.
Az elektronikus jegyrendszerre a szállítói szerződést várhatóan 2014 elején írják alá a nyertes pályázóval. Első lépésként már jövőre megjelennek az új jegyautomaták, és megkezdődik a chipkártyás bérletek bevezetése. A tervek szerint 2015-16-ban tűnnek el a jegylyukasztók, ezt követően üzemelhetik be az új beléptető-kapukat.
Egy ideje már tesztelik a világ négy nagy, elismert kapugyártójának a termékeit a fővárosban. "Hírverés nélkül is rendkívül pozitív a fogadtatás" - fogalmazott az igazgató. Hozzátette, úgy számolnak, hogy a beruházás bőven megtérülhet azokból a pluszbevételekből, amelyeket az új rendszer generál a visszaélések visszaszorításával, ez lesz a hitel-visszafizetés fedezete.
Berg Tamás, a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ osztályvezetője előadásában hangsúlyozta, nagy az ellentmondás a közlekedésfejlesztési igények és a lehetőségek között, hiszen az összesen 9 ezer milliárd forintra tehető igénnyel szemben várhatóan mintegy 1400-1500 milliárd forint fejlesztési forrás áll majd rendelkezésre a következő ciklusban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
- 17:46 Öt lövés dördült - túlélheti-e a reményletet Robert Fico? - videó
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
- 14:18 Kreml: május 16-17-én tesz állami látogatást Kínában az orosz elnök
- 13:10 Forgalommal szemben hajtott egy kamionos az M30-ason
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06