Nem szolgáltattak adatot a KSH-nak
Megtagadták az adatszolgáltatást - 93,7 millióra bírságoltak két céget
Összesen 93,7 millió forint közigazgatási bírságot szabott ki az eljáró hatóság egy lakberendezési üzletláncra és egy élelmiszerláncra a Központi Statisztikai Hivatalnak (KSH) történő adatszolgáltatással kapcsolatos jogsértések miatt.
2013.08.30 16:16MTIA KSH kifejti: az egyik adatszolgáltató egyáltalán nem, a másik csupán részben tett eleget adatszolgáltatási kötelezettségének, és egyik sem működött együtt a KSH-val.
A régóta tartó jogsértés ellenére a törvény alapján csupán az utóbbi egy évre visszamenőleg elkövetett jogszabálysértések miatt kezdeményezhetett eljárást a KSH. Számszerűen ez még így is az egyik adatszolgáltató esetében 49, míg a másikéban 13 jogsértés megvalósulását jelentette.
Mindkét esetben megszületett már a Fővárosi Kormányhivatal jogerős döntése: a határozat alapján a Magyarországon jelen lévő kiemelkedő súlyú élelmiszerláncra 67,7 millió forint, míg egy lakberendezési üzletláncra 26 millió forintos közigazgatási bírságot szabott ki az eljáró hatóság.
A KSH emlékeztet arra, hogy 2013. február elsejével változott a statisztikáról szóló törvény: a KSH az illetékes megyei, illetve fővárosi kormányhivatal előtt kezdeményezhet eljárást az adatszolgáltatókkal szemben adatközlés elmulasztása, illetve késedelmes vagy hibás adatszolgáltatás esetén. A kormányhivatal ez alapján közigazgatási bírsággal sújthatja azt az adatszolgáltatót, amely a törvényben felsorolt esetekben nem tesz eleget adatszolgáltatási kötelezettségének.
A bírság összege jelentősen megemelkedett, természetes személy esetében 200 ezer forintig, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet esetében 200 ezertől 2 millió forintig terjedhet. A bírság a jogszabálysértéssel érintett adatszolgáltatásonként szabható ki, egy adatszolgáltató több adatszolgáltatásának elmulasztása esetében többszörösen is.
A KSH közlése szerint a statisztikai adatszolgáltatással összefüggő jogsértések között általában inkább a késedelmes adatszolgáltatás jellemző. A statisztikai hivatalnak elsődleges célja a pontos adatok összegyűjtése, így az eddigi gyakorlatnak megfelelően késedelem esetén nem a hatósági eljárás azonnali megindítására törekszik, hanem azt megelőzően több eszközzel (sürgető levelekkel, emlékeztetőkkel) igyekszik az adatszolgáltatót az adatok megküldésére ösztönözni.
A közigazgatási eljárás kezdeményezésének lehetőségével az idén eddig a KSH kétszer élt, és ezekben az esetekben az adatszolgáltatások elmaradása kiemelt gazdasági szerepük miatt jelentősen megnehezítette a jó minőségű statisztikák összeállítását. Az eljárás során a két társaság egyike már részben pótolta az elmaradt adatszolgáltatásait, ami a jövőre nézve biztató, és igazolja a szabályok szigorítását.
A KSH statisztikái kiemelten fontosak a kormányzati döntéshozatal előkészítéséhez, illetve a kutatók, az üzleti, civil és egyéb felhasználók, valamint a nemzetközi intézmények számára, ezenkívül a KSH által előállított statisztikai adatok részét képezik Magyarország európai uniós adatszolgáltatási kötelezettségeinek is - hívja fel a figyelmet a hivatal.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06