Fizethetnek a bankok
Tranzakciós illeték jogtalan áthárítása - szankciót is hozott a PSZÁF
A tranzakciós illeték jogtalan áthárítása miatt augusztus végéig több banknak összesen 300 millió forintot kellett visszafizetni az ügyfeleknek a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) ellenőrzései nyomán.
2013.08.29 09:24MTIBinder István, a felügyelet szóvivője az M1 ma reggel című műsorában közölte azt is, hogy a felügyelet további negyven esetben is vizsgálódik. Nem feltétlenül nagy szabálytalanságokról van szó, de várhatóan az ősszel a vizsgálatoknak lesznek eredményei - tette hozzá a szóvivő, kiemelve, hogy a bankok többsége szabályszerűen járt el.
Az eddigi szankciókat nagyobb részt azért hozta mega felügyelet, mert a bankok új díj bevezetésével próbálták meg áthárítani a költségeket az ügyfelekre - mondta a szóvivő. Hangsúlyozta, hogy a törvényi keretek között a költség áthárítása jogszerű.
Kiemelte, hogy a szabályok szerint a bankok a tranzakciós illeték emelése miatt nem vezethetnek be új díjat, nem változtathatnak a díjszámítás módján, és be kell tartaniuk a tájékoztatási szabályokat, legalább 60 nappal korábban tájékoztatniuk kell az ügyfeleket az emelésről, és legalább 15 nappal annak mértékét is közölniük kell.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
- 14:47 Több mint ötmilliárd forintos beruházást hajtott végre Szombathelyen a Schaeffler
- 13:46 A félvezetők globális eladása 15,2 százalékkal nőtt az első negyedévben éves szinten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06