KSH

55 ezer fővel többen dolgoztak, árnyalatnyit javult a munkanélküliség

Az idén április-júniusban 3 millió 931 ezer fő volt a foglalkoztatottak létszáma, 55 ezer fővel több, mint egy évvel korábban - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2013.07.30 10:34MTI

A foglalkoztatottak 3 millió 931 ezer fős létszáma 1,4 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mért értéket. Közülük 3 millió 899 ezer fő volt 15-64 éves, ami 60 ezer fős növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. Az említett korcsoportot 58,3 százalékos foglalkoztatási arány jellemezte, ami 1,1 százalékponttal magasabb az előző év második negyedévi értéknél.

A 2012. április-júniusi időszakban a 15-64 év közötti korosztályból csaknem 3 millió 840 ezren dolgoztak, ami 57,2 százalékos foglalkoztatási rátát jelentett, a megelőző év azonos időszakának 55,8 százalékos rátája után.

Idén április-júniusban a 15-64 éves férfi népességből 2 millió 113 ezren voltak foglalkoztatottak, foglalkoztatási rátájuk 2,1 százalékponttal, 64,4 százalékra nőtt. A 15-64 éves nők közül 1 millió 786 ezren tartoztak a foglalkoztatottak közé, esetükben a foglalkoztatási ráta értéke 0,2 százalékponttal, 52,4 százalékra emelkedett.

A 15-24 éves korosztályból 219 ezren voltak foglalkoztatottak, 19,2 százalékos foglalkoztatási rátájuk 1,4 százalékponttal volt magasabb az előző év azonos időszakában mértnél. A legjobb munkavállalási korú, 25-54 éves, és az idősebb, 55-64 éves foglalkoztatottak száma is nőtt, foglalkoztatási rátájuk 0,9, illetve 1,2 százalékponttal javult.

A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája Nyugat-Dunántúl kivételével valamennyi régióban emelkedett. A munkaerő-piaci szempontból legkedvezőbb helyzetben lévő Közép-Magyarországon 62,8 százalék, Nyugat-Dunántúl régióban 61,4 százalék volt a foglalkoztatottak aránya. 2013. április-júniusban az egyik legkedvezőtlenebb helyzetben lévő régió - Dél-Dunántúl - foglalkoztatási rátája emelkedett a legjelentősebben (3,4 százalékponttal) az előző év azonos időszakához képest, de a térségre még így is alacsony mértékű (56,0 százalékos) foglalkoztatás jellemző. A foglalkoztatási ráta Észak-Magyarországon volt a legalacsonyabb, 51,2 százalék.

A munkanélküliek száma 449 ezer volt 2013 második negyedévében, 23 ezerrel kevesebb, mint 2012 azonos időszakában, a munkanélküliségi ráta 0,6 százalékponttal, 10,3 százalékra mérséklődött - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

A munkanélküliség annak ellenére csökkent, hogy 32 ezerrel többen jelentek meg a munkaerőpiacon, mint a múlt év második negyedében.

Az idén március-májusban 461 ezer munkanélküli volt Magyarországon, ami 10,5 százalékos munkanélküliségi rátának felelt meg. A munkanélküliek száma 25 ezerrel, a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékponttal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

Április-júniusban a 15-74 éves munkanélküli férfiak száma 238 ezer volt, 29 ezer fővel kevesebb, mint a múlt év második negyedévben, munkanélküliségi rátájuk pedig 1,4 százalékponttal, 10,0 százalékra csökkent. A munkanélküli nők száma 211 ezerre nőtt, munkanélküliségi rátájuk 10,5 százalék volt, ami 0,2 százalékponttal magasabb az előző évinél - közölte a KSH, megjegyezve, hogy a változások mintavételi hibahatáron belül vannak.

A munkanélküliek 18 százaléka a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelen lévő 15-24 éves korosztályból került ki. A korcsoport 27,0 százalékos munkanélküliségi rátája 0,9 százalékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. A 25-54 évesek, azaz a legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 0,7 százalékponttal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban (9,3 százalék), és az 55-64 éveseké is csökkenést mutatott (7,9 százalék).

A munkanélküliek 49,1 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 17,3 hónap volt.

A hét statisztikai régióból négyben (Közép-Magyarország, Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl és Dél-Dunántúl) 10 százalék alatti a munkanélküliségi ráta. Az előző év azonos időszakához képest Nyugat-Dunántúlon, Észak-Alföldön és Dél-Alföldön emelkedett a munkanélküliség, míg a másik négy régiót csökkenő munkanélküliség jellemezte.

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal adatai szerint 2013. június végén 497 ezer fő volt a nyilvántartott álláskeresők összlétszáma, ez 5,2 százalékos mérséklődést jelent 2012 azonos időszakához képest.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.