Kompromisszum köttetett
Napelemvita: végre megállapodott Kínával az EU
Megállapodás született Kína és az Európai Unió között abban a kereskedelmi vitában, amelyben Brüsszel azzal vádolta Pekinget, hogy dömpingáron exportál napelemet unió tagországokba.
2013.07.27 11:55MTIKarel De Gucht, az Európai Bizottság kereskedelemért felelős tagja közleményben jelentette be, hogy tárgyalásos megoldást találtak. Uniós források szerint a kompromisszum lényege az, hogy minimálárat állapítanak meg az importra szánt kínai napelemekre. Kínának wattonként 0,56 eurós (165 forint) alsó árküszöböt kell tartania - értesült a sajtó.
Az unió piaca veszi fel a kínai napelemexport mintegy felét, ez tavaly több mint 21 milliárd euróra rúgott. Megállapodás hiányában Pekingnek néhány napon belül büntetővámokkal kellett volna szembenéznie az unió részéről. Az EU júniusban már 11,8 százalékos vámot vetett ki, és ez augusztus 6. után 47,6 százalékra emelkedett volna. Ellenlépésként pedig Kína vizsgálatot indított az európai borexport-ügyben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:44 Mesterséges kómában tartják Robert Fico-t
- 19:33 A társadalomban uralkodó feszültség miatt bárki merénylet áldozata lehet?
- 18:43 Fico testőrei kudarcot vallottak? - videó
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
- 17:46 Öt lövés dördült - túlélheti-e a reményletet Robert Fico? - videó
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06