Devizahitelek
Varga: ki kell vezetni a hazai piacról a lakáscélú devizaalapú jelzáloghiteleket
Tárgyalásokat kezd a hazai devizahitelezésben érintett hitel- és pénzintézetekkel a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
2013.07.24 12:09MTIVarga Mihály közölte: a kormány szerint "az időbeni és teherviselési szempontokat is figyelembe véve" ki kell vezetni a hazai hitelpiacról a lakáscélú devizaalapú jelzáloghiteleket.
Szavai szerint a devizahitelekből fakadó helyzet olyan gazdasági és társadalmi kockázatot jelent, amellyel az ország hosszú távon nem tud együtt élni. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által felvázolt alkotmányos-jogi mozgástér széles, hiszen több olyan nemzetközileg ismert eljárás is van, amely a devizahitelekkel kapcsolatos problémákra megoldást jelenthet - közölte.
Varga Mihály hangsúlyozta: a kormány szándéka egyértelmű: egyrészt "az időbeni és teherviselési szempontokat is figyelembe véve" a lakáscélú devizaalapú jelzáloghiteleket ki kell vezetni a hazai hitelpiacról, másrészt olyan helyzet létrehozása, amellyel a forinthitelt választók nem járhatnak rosszabbul, mintha a hitelfelvételkor devizakölcsönt vettek volna fel.
A nemzetgazdasági miniszter ezen célok elérése érdekében tárgyalásokat kezd a hazai devizahitelezésben érintett hitel-, valamint pénzintézetekkel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 MGE: minden adott az új autók piacának fellendüléséhez
- 9:08 Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen
- 8:08 A Ladánybene 27 visszament a múltba új lemezén
- 7:55 Csak így tudták eltávolítani a Baltimore-i híd legnagyobb darabját a Dali konténerszállítóról
- 7:07 Közel 600 millió forintos fejlesztéssel megújult a herceghalmi Abacus hotel
- 6:07 Mazars: Ez gyakorolhat hatást a magyar gazdasági környezetre
- 5:06 Új kiállítással bővül a Hungexpo kínálata
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06