Országgyűlés
Egyelőre mégsem lesz fordított adózás a sertéságazatban
Egy fideszes módosító indítvány értelmében mégsem lépne hatályba április elsején a fordított adózás az élősertés, a félsertés és a takarmányok értékesítésére vonatkozóan.
2013.03.24 05:22MTIDióssi Csaba az adótörvényekhez szombaton nyújtotta be önálló képviselői módosító indítványát a parlamentnek. A módosítást a képviselő azzal indokolta, hogy az intézkedés bevezetéséhez szükséges felhatalmazást Magyarország nem kapta meg. Az Európai Bizottság ugyanis 2013. március 19-én megjelent közleményében elutasította Magyarországnak ezen intézkedés bevezetésére vonatkozó kérelmét, egyebek között utalva a csalás átterelődésének veszélyére. A jogalkalmazók számára az elengedhetetlen egyértelmű jogi helyzetnek minél kisebb adminisztrációs teherrel járó megteremtése teszi szükségessé ezt a soron kívüli módosítást - fogalmaz a fideszes képviselő.
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a fordított áfa bevezetésétől a feketegazdaság visszaszorítását várta. Csütörtökön Feldman Zsolt, a tárca agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára egy sajtótájékoztatón azt mondta: akár 50 százalékkal is mérséklődhet az ágazatban a jelenleg legalább 30 százalékra becsült feketegazdasági tevékenység, ami 10-15 milliárd forintnyi többletbevételt jelenthet az államkasszának.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:26 Nagy János: a magyarok maradtak az egyik utolsó templomépítő nemzet Európában
- 19:22 Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon
- 18:21 Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06