Az energiaágazat reformja
Az IMF a jövő évi ukrán költségvetésről kezd egyeztetést
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői a jövő évi ukrán költségvetésről, az energiaágazat reformjáról kezdenek egyeztetést Kijevben a hónap végétől.
2012.08.19 10:02MTIMax Alier IMF-küldöttségvezető hangsúlyozta: technikai jellegű megbeszélések lesznek, a hitelfolyósítás felújításának kérdése nem kerül szóba. A szakértők augusztus 29-étől egy héten át tartózkodnak az ukrán fővárosban.
Az IMF egy éve, márciusban leállította a 2010 júliusában indított 15,5 milliárd dolláros ukrán hitelprogramot, mert az ország kormánya elutasította több népszerűtlen megszorító intézkedés bevezetését, köztük a női nyugdíjkorhatár 55 évről 60 évre emelését és a lakossági gázár növelését.
A kormány később részben beadta derekát, a parlament elé terjesztette a nyugdíjreform tervezetét, amelyet a törvényhozás tavaly júliusban jóvá is hagyott.
A Nemzetközi Valutaalap azonban nem újította fel a hitelfolyósítást, miután nem teljesült a másik fontos követelése, a lakossági gázár 50 százalékos emelése.
Ezt a népszerűtlen lépést azonban vonakodik megtenni a kijevi kormány, elemzők szerint most meg különösen, röviddel az októberi parlamenti választások előtt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06