Fizessenek többet a multik
Jobbik: mentesüljenek a távközlési adó alól az emberek és a kkv-k!
Z. Kárpát Dániel közölte: a Jobbik felszólítja a kormányt, hogy módosítsa a távközlési adó szabályait és mentesítse az új adónem alól a magánembereket és a magyar kis- és közepes vállalkozásokat (kkv), ezzel párhuzamosan pedig a multinacionális cégeknél emelje meg az adó mértékét.
2012.05.25 13:46MTIAz ellenzéki politikus emlékeztetett arra, hogy a kormánypárti politikusok folyamatosan azt hangoztatják: a távközlési adót a mobilszolgáltatók nem hárítják majd át a felhasználókra. Z. Kárpát Dániel feltette a kérdést, ha ezt valóban így gondolják, akkor a kormánytöbbség miért fogadta el csütörtökön a költségvetési és a gazdasági bizottságban is azt a módosító javaslatot, amely szerint a távközlési adó maximuma idén magánszemély esetén havi 400, cégek esetében pedig 1.400 forintra csökkenne havi 700, illetve 2.500 forintról.
A Jobbik álláspontja szerint a mobilszolgáltatók igenis át fogják hárítani a távközlési adót, ami ellen a kormány csak úgy tudna tenni, ha ezt törvényben tiltaná meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:02 Újabb műtéten esett át Robert Fico, állapota továbbra is súlyos
- 10:59 Moszkva kiutasítja a brit katonai attasét
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06