Több mint 40 konferencia várta az érdeklődőket

Ötvenezren látogattak ki a Construmára

Mintegy 50 ezren látogattak ki a Hungexpóra, Magyarország legnagyobb építőipari seregszemléjére, a vasárnap késő délutánig nyitva tartott Construma 31. Nemzetközi Építőipari kiállításra.

2012.04.23 09:11MTI

A Hungexpo tájékoztatása szerint a nagy számban megjelenő szakmai érdeklődők mellett az idén ugyan valamivel kevesebb nézelődő volt mint tavaly, ugyanakkor több üzletet hoztak tető alá, mint egy évvel korábban, így az 500 kiállító számára a vásár hatékonyabb volt a 2011. évinél.
   
A szakmai érdeklődőket több mint 40 konferencia várta, és több újdonság a 20 ezer négyzetméteres vásáron.
   
Az idén a Construma mellett az OTTHONDesign - 1. Otthonteremtési szakvásárt és az URB:ICON - 1. Nemzetközi városfejlesztési kiállítást is megnézhették az érdeklődők.
   
A közlemény szerint az idei Construma leginkább intenzitásával nyerte el a kiállítók elismerését, hiszen a látogatók többsége konkrét vásárlási szándékkal érkezett. Az építőipar közismert nehézségei ellenére, ezen a fórumon sikerült megtalálni a kínálat és kereslet közötti legrövidebb utat, a mindkét fél számára előnyös megoldásokat.
   
A Hungexpo a Construmát legközelebb jövő áprilisban rendezi meg.
   
A Budapesti Vásárközpont következő eseménye az Industriautomation ipari kiállítás-együttes lesz május 15-18. között.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.