Hungarikum?
VM: kiemelt vállalat lesz a Gyulai Húskombinát
Kiemelt vállalat lesz a Gyulai Húskombinát, a társaság megmentésére készített tervezetet Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a kormány elé fogja terjeszteni - jelentette ki Budai Gyula hétfőn Budapesten.
2012.04.16 16:04MTIA Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára a tulajdonosokat képviselő Kovács Lajossal - aki a NAGISZ Zrt. elnök-igazgatója - és Ruck Jánossal, a Gyulai Húskombinát Zrt. vezérigazgatójával tárgyalt Budapesten a szaktárcánál a nehéz helyzetben lévő cég állami megsegítéséről - közölte a VM a megbeszéléseket követően az MTI-vel.
A vidékfejlesztési tárca megvizsgálta, milyen eszközökkel segítheti a cég megmentését. A közlemény szerint Fazekas Sándor miniszter kezdeményezni fogja, hogy a kormány nyilvánítsa stratégiailag fontos, kiemelt vállalattá a Gyulai Húskombinátot. Ezután kerülhet sor a konkrét lépések kidolgozására, amelynek során részletes szakmai-gazdasági egyeztetés zajlik majd le a tulajdonosok, a hitelezők, az állam képviselői és a további érintettek között.
Az 1868-as alapítású cég Magyarország legrégebbi húsipari vállalkozása. Eredetvédett a gyulai és a csabai kolbász, a gyulai májas Magyar Termék-nagydíjas készítmény. Évi 12 ezer tonna feldolgozott élelmiszer hagyja el a kombinátot, jelentős az exportjuk, számos hazai beszállító is érdekelt a cég működésében.
A Gyulai Húskombinát jövője érdekében elindult párbeszéd része annak a stratégiának, amely kész állami segítséget nyújtani a magas minőséget előállító tradicionális vállalkozásoknak - fejeződik be a közlemény.
A csődtörvény tavalyi módosítása vezette be a stratégiailag kiemelt jelentőségűnek minősíthető gazdálkodó szervezet fogalmát. Az a társaság minősíthető - többek között - ilyenné, amelynek a működése nemzetbiztonsági okból indokolt, nemzetgazdasági szempontból jelentős projekteket valósít meg, törvény által meghatározott országos közfeladatot lát el, illetve nagy összegű állami szerkezetátalakítási támogatásban, hitelgaranciában, kezességvállalásban vagy exporthitel biztosításban részesült.
A minősítés a kormány joga, és speciális szabályok vonatkoznak a felszámolásra, cél a társaság további működtetése.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
- 17:46 Öt lövés dördült - túlélheti-e a reményletet Robert Fico? - videó
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
- 14:18 Kreml: május 16-17-én tesz állami látogatást Kínában az orosz elnök
- 13:10 Forgalommal szemben hajtott egy kamionos az M30-ason
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06