Heves politikai vitát váltott ki
Meghiúsult egy román rézbánya privatizációja
Meghiúsult a CupruMin román rézkitermelő vállalat eladása, miután a román privatizációs hatóság nem írta alá péntek éjfélig a vállalat magánosításáról szóló szerződést, amely heves politikai vitát váltott ki Romániában.
2012.04.07 11:59MTIA román privatizációs hatóság a múlt hét elején bonyolította le azt a versenytárgyalást, amelynek célja a CupruMin valamennyi részvényének áruba bocsátása volt.
A kezdőárat 57,3 millió euróban határozták meg, a vállalat végül 200,77 millió euróért kelt el. Ennek az összegnek a kifizetését a Roman Copper cég vállalta, amelyet a torontói Bayfront Capital Partners befektetési bank hozott létre. A versenytárgyalás azonban csak akkor lett volna érvényes, ha még pénteken aláírják a privatizációs szerződést is, de erre nem került sor.
Lucian Bode román gazdasági miniszter azt mondta: a román fél egy 32 millió eurós fedezet letétbe helyezését kérte a kanadai befektetőtől, garanciaképpen a környezetvédelmi beruházások elvégzésére, valamint ahhoz is ragaszkodott, hogy nyilvánosságra hozzák a szerződés részleteit. Ezeket a feltételeket - a miniszter szerint - a kanadai cég nem fogadta el és szerinte ez vezetett a privatizáció meghiúsulásához.
A tervek szerint a kanadai befektetési bank finanszírozta volna a román állami vállalat által felhalmozott adósságokat kanadai, európai és egyesült államokbeli beruházók bevonásával.
A román állam a CupruMinen keresztül az 1970-es években kezdte el a kitermelést az erdélyi Rosia Poieninél lévő rézlelőhelyen, ahol Románia réztartalékának a 60 százaléka rejlik, becslések szerint 5,6 milliárd euró értékben. A román ellenzéki pártok azt kifogásolták, hogy a román kormány "potom áron" adta el a földben rejlő ásványkincset.
Mihai Razvan Ungureanu román miniszterelnök cáfolta, hogy a tranzakciónak része lett volna a rézlelőhely is. Hangsúlyozta, hogy az továbbra is a román állam tulajdonában marad, hiszen a versenytárgyaláson csak a kitermelést végző vállalatot adták el. Ez utóbbi jelentős adósságot halmozott fel az elmúlt évek során annak ellenére, hogy az utóbbi két évet nyereséggel zárta.
A kormányfő szerint a román állam már évtizedek óta nem tudja nyereségesen működtetni a bányavállalatot, és jelentős befektetést kellett volna eszközölnie ahhoz, hogy a CupruMin tevékenysége ismét nyereségessé váljon. A román államnak azonban nincs ennyi pénze erre a célra - tette hozzá Ungureanu.
A román ellenzéki pártok pénteken azzal fenyegetőztek, hogy bíróságon támadják meg a privatizációs szerződést, ha a román hatóságok aláírták volna azt a befektetővel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:40 A leendő északmacedón miniszterelnök az ország régi nevét akarja használni
- 17:00 Izraeli miniszter: erkölcsi vakság és történelmi bűn Izrael vezetőinek elítélése
- 16:39 A belgiumi Genti Egyetem megszakítja a kapcsolatokat három izraeli intézménnyel
- 16:35 A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze elfogatóparancs kiadását kérte az izraeli miniszterelnök és a Hamász ellen
- 16:32 Engedélyt kapott Julian Assange, hogy fellebbezést nyújthasson be amerikai kiadatása ellen
- 16:31 Az iráni elnök és az iráni külügyminiszter is meghalt a vasárnapi helikopterbalesetben
- 15:38 A Nílus egy mára eltűnt mellékága segíthetett a piramisok megépítésében
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06