Van ahol nem emelkednek a jegyárak

A MÁV-nál és a Volánnál nem nőnek a jegyárak januárban

Nem emelkednek az árak januárban a helyközi vonat és autóbusz közlekedésben, a GKM részben azért döntött a 2007-es árak fenntartásáról, mivel az idén mindkét ágazatban csökkent az utasszám az egységes vonat és autóbusz tarifákra és kedvezményrendszerre történő átállással összefüggő áremelések hatására.

2007.12.29 15:45MTI

A jegyárak és utazási kedvezmények hatóságilag szabályozottak, ezekről a minisztérium dönt - emlékeztetett Balogh-Fazekas Anita, a MÁV-START Zrt. szóvivője. Az MTI érdeklődésére elmondta: a társaság egyetért azzal, hogy január 1-jével nem emelkednek a jegyárak, hiszen a 2007-es évben történt jegyáremelések hatására kevesebb utas választotta a vonattal történő közlekedést. A MÁV-START Zrt. ezért azt kérte a minisztériumtól, hogy lehetőség szerint ne emelkedjenek az árak.

Arról, hogy év közben lehet-e áremelkedés, szintén a minisztérium dönt majd, a MÁV-START Zrt. javaslatait is mérlegelve - jegyezte meg.

A MÁV-START Zrt. reményei szerint a korábbi árak fenntartása megállítja az utasszám csökkenésének tendenciáját. A stabil árak fenntartásán kívül a vonzó utazási ajánlatokkal is szeretnék növelni az utasszámot. A társaság alapvető célja a hatékonyság javítása, a költségek csökkentése is.

A MÁV által nyújtott vasúti személyszállítás bruttó díjtételei utoljára 2007 május 1-jén a belföldi tarifa- és kedvezményrendszer változásával átlagosan 17 százalékkal emelkedtek.

Marcsa Ildikó, a Volán Egyesülés autóbusz-közlekedési igazgatója arról tájékoztatta az MTI-t, hogy náluk is csökkent az idén az utasszám. Mivel a rövidebb utazási távolságoknál a tarifaemelkedés érzékenyebben érintette az utasokat, ezért sokan az ilyen távolságok esetében inkább a gyaloglást választották, vagy kerékpárra ültek. Egy újabb áremelés valószínűleg tovább erősítené ezt a tendenciát. Ezért a Volán társaságok számára is fontos, hogy lehetőség szerint ne csökkenjen tovább az utasok száma. Megjegyezte, hogy ennek a közszolgáltatásnak a finanszírozását nemcsak az utasok által fizetett jegyár-bevétel szolgálja.

Az Európai Unióban érvényes rendelkezések szerint a társaságokra kompenzáció nélkül nem lehet ráhárítani a veszteséges közszolgáltatás többletköltségeit, ezért ha ilyen szolgáltatás nyújtására - közlekedéspolitikai, vagy társadalompolitikai megfontolásból - állami vagy önkormányzati megrendelés érkezik, azt külön meg kell téríteni. Erre a célra - 2008-ban gyakorlatilag először - 8 milliárd forintos veszteségkiegyenlítő keret áll rendelkezésre a központi költségvetésben, amely kifejezetten a közforgalmú autóbusz közlekedésben használható fel.

Amennyiben a költségcsökkentési, takarékossági intézkedések ellenére ez a keret nem fedezi a többletkiadásokat, lehetséges, hogy év közben mégis kezdeményezni kell a szaktárcánál a tarifaemelést - jegyezte meg a szakmai igazgató.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.