Megegyeztek

Budakeszi kipipálva: jegyet lyukasztott a BKK

Megegyezett a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és Budakeszi a 22-es buszcsalád további működtetéséről - mondta a BKK vezérigazgatója pénteken.

2012.03.23 15:02MTI

Vitézy Dávid elmondta, hogy Budapest a legkevésbé sem volt abban érdekelt, hogy az érintett buszok ne járjanak ki az agglomerációba, sőt fontos cél, hogy minél többen autó helyett busszal közlekedjenek az elővárosokból.

A vezérigazgató szavai szerint pénteken hosszan tárgyalt Csutoráné Győri Ottiliával (Fidesz-KDNP), Budakeszi polgármesterével, és sikerült pontot tenni egy olyan ügy végére, amely évekig húzódott, és most mindkét fél számára a korábbinál előnyösebben zárul.

Az egyezség szerint Budakeszi vállalja a finanszírozás rá eső részét, cserébe pedig jobb szolgáltatást kap - mondta a BKK vezetője, hozzátéve, hogy a 222-es busz, amely eddig csúcsidőben járt, ezután egész nap közlekedik hétközben és hétvégén is.

Mint ismertette, emellett bizonyos menetrend-módosítások is lesznek, megmarad az éjszakai járat és a sűrű buszközlekedés, a 22-es és 22E járatokat pedig összevonják.

Vitézy Dávid kitért arra is, hogy Budakeszi megpróbál megállapodni az egyik bevásárlóközponttal is, és ha hozzájárul a költségekhez, akkor meghosszabbítják a buszok vonalát. Jelezte: a polgármesterrel emlékeztetőt írtak alá, a megállapodásról a fővárosnak és Budakeszi képviselő-testületének is döntenie kell.

Szólt arról is, hogy Solymár az utolsó település, amellyel még meg kell állapodni az agglomerációs közlekedés finanszírozásáról; a jövő szerdán lesz egyeztetés.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.