Tartósan 3 százalék alatt
NGM: a kormány nem hajt végre kiigazítást
A kormány nem hajt végre kiigazítást a költségvetésen, és annak elfogadott irányán sem változtat, célkitűzése továbbra is az, hogy az államháztartás hiánya tartósan a GDP 3 százaléka alatt maradjon és évről évre csökkenjen. Mindezt strukturális intézkedésekkel kívánja elérni a kabinet - nyilatkozta az NGM.
2012.02.22 13:16MTIA Magyar Közlönyben kedden megjelent: több olyan intézkedésről is határozott a kormány, amely az idei és a jövő évi költségvetési hiánycél biztosításához szükséges. A minisztereknek javaslatot kell tenniük egyebek mellett a gyógyszertámogatások idei és a budapesti közösségi közlekedés jövő évi támogatásának - a 2012-eshez viszonyított - csökkentésére, legkésőbb 2013 közepéig pedig be kell vezetni az elektronikus útdíjfizetési rendszert. Rögzíti a dokumentum a kormányzati beszerzési stopot is.
Az NGM szerdai közleményében emlékeztet: a Széll Kálmán-terv alapján készült konvergenciaprogram, valamint a 2011 decemberében elfogadott 2012. évi költségvetési törvény az államháztartás uniós módszertan szerinti idei hiánycélját a GDP 2,5 százalékában határozta meg. Ezt a hiánycélt a kormány minden körülmények között biztosítani kívánja - szögezik le.
Tekintettel arra, hogy a nemzetközi pénzügyi válság elhúzódására lehet számítani, a kormánynak minden eszközt meg kell ragadnia annak érdekében, hogy a válság következményeit előrelátó módon kezelje és a kitűzött államháztartási hiányt ne lépje túl - fogalmaznak.
A kormány által elfogadott határozatok, amelyek a 2012. és 2013. évi költségvetési hiánycél biztosításához szükséges további intézkedéseket tartalmazzák, hozzájárulnak ahhoz, hogy a kormány a nemzetközi válság ellenére is - érdemi tartalékok megőrzése mellett - kivédje a költségvetési hiánycélt veszélyeztető külső kockázatokból eredő hatásokat.
A határozatokkal a 2012. évi költségvetés végrehajtását erősíti meg a kabinet, vagyis nem kiigazítást hajt végre, annak elfogadott irányán nem változtat.
A határozatban szereplő, a kormány irányítása alá tartozó fejezeteknél elrendelt beszerzési tilalom és ennek feloldására vonatkozó engedélyezési eljárás nem új intézkedés, ezt a tavaly elfogadott kormányhatározat mind tartalmát, mind eljárását tekintve azonos módon írta elő - fogalmaznak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:35 Török kori történelmi fesztivált rendeznek Tatán
- 10:34 Nagy István: már 184 millió új fát ültettünk erdeinkben
- 9:32 Negyvenegy határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén
- 8:17 Űrturistákkal a fedélzetén Texasból ismét elindult a Blue Origin űrkapszula
- 7:16 Hajóbaleset Verőcénél - Az áldozatokat keresik kiterjedt kutatáson
- 6:20 Vihar - Heves zivatarokra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat
- 5:23 Trump a fegyverviselés jogának támogatását hangoztatta az amerikai lőfegyverszövetség éves gyűlésén
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06