Csökken az alapkamat?
A görögök húzzák a forintot - az EU/IMF megállapodásra vár a piac
Az újabb görög pénzügyi mentőcsomag jóváhagyása erősítheti a forintot, de a piac az EU/IMF-megállapodásra vár, és annak lezárásáig a monetáris tanács valószínűleg nem csökkenti az alapkamatot.
2012.02.21 12:04MTIA piac arra számított, hogy az euróövezet pénzügyminiszterei megszavazzák Görögországnak a 130 milliárd eurós csomagot, azaz a döntéssel a bizonytalanság árazódott ki - közölte Kondrát Zsolt.
Az MKB Bank vezető elemzője ugyanakkor a bő likviditással magyarázza a feltörekvő piacokon tapasztalható vásárlási kedvet, így a forint erősödését is.
A magyar fizetőeszköz január óta tartó folyamatos erősödése folytatódhat, hiszen az erősödés a technikailag fontos 200 napos mozgó átlagot is átlépte - jelezte Kondrát Zsolt, aki ugyanakkor figyelmeztetett, hogy a magyar eszközök iránti keresletet alapvetően az EU/IMF-tárgyalások sikeressége határozza meg. Hasonló véleményt fogalmazott meg Jobbágy Sándor, a CIB Bank vezető elemzője is. Álláspontja szerint a magyar piacon befektetők számára az EU/IMF-megállapodás jelent garanciát, illetve az a kontroll, amelyet az IMF negyedévente gyakorol majd a magyar gazdaságpolitikával kapcsolatban. A görög mentőcsomag természetesen javítja a kockázatvállalási hajlandóságot, de azt is tudni kell, hogy a görög probléma hosszabb távon még nem oldódott meg - figyelmeztetett Jobbágy Sándor.
A mostani megállapodás még nem garantálja azt, hogy a görög adósságállomány hosszabb távon is finanszírozható, hiszen a jelenlegi, GDP-arányosan 160 százalékot meghaladó adósság csak 2020-ra mérséklődik 120 százalékra, és még az is nagyon-nagyon magas - tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy vajon a görög csomag jóváhagyása után és a forint jelenlegi erős szintjének hatására csökkenhet-e a magyar alapkamat, mindkét elemző nemmel válaszolt, "az még korai lenne" kiegészítést adva. A kamatcsökkenés az EU/IMF-tárgyalások sikeres befejezése után kerülhet napirendre - jelezték az elemzők.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:31 Vlagyimir Putyin: nem lehet mentség a szörnyű bűncselekményre
- 9:25 Állatkínzás miatt emeltek vádat egy 26 macskát tartó pécsi nő ellen
- 8:38 Elindult a 11. Boldogasszony zarándokvonat Budapestről a csíksomlyói pünkösdi búcsúra
- 8:30 Élesen elítélte a Robert Fico elleni merényletet a felvidéki magyar párt
- 8:28 A román vezetők elítélték a szlovák kormányfő elleni merényletet
- 8:24 Óvadék ellenében megszüntetik az 'antifa-ügy' olasz vádlottjának letartóztatását
- 8:24 Lapértesülések szerint Fico még mindig élet-halál között lebeg
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06