Számon kér Z. Kárpát Dániel
Devizahitelek, forintosítás: a Jobbik szerint őket "copypastelte" a kormány
A jobbikos Z. Kárpát Dániel szerint pártja másfél éves munkájának köszönhetően javasolta az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága a kormányzatnak azt, hogy fontolja meg a devizahitelek felvételkori árfolyamon történő forintosítását.
2012.02.16 16:45MTIAz ellenzéki politikus ezt azzal összefüggésben írta csütörtöki közleményében, hogy a magáncsőd intézményének bevezetését és a devizahitelek felvételkori árfolyamon történő forintosításának lehetőségét is megfontolásra javasolja a kormánynak az a javaslat, amelyet a lakossági devizaeladósodás megakadályozásához szükséges kormányzati intézkedésekről nyújtott be az Országgyűlésnek az alkotmányügyi bizottság.
Z. Kárpát Dániel szerint ez a felhívás üzenetértékű: beismerést és előremutatást foglal magában. Beismerést, hogy bár a Fidesz-KDNP-kormányzat képviselőinek többsége másfél éve ismételgeti, hogy a jobbikos indítványok megvalósíthatatlanok, most mégis ezek felé fordulnak – vélekedett, hozzátéve: éppen itt az ideje, hogy a kormányzat felismerje "a Jobbik által régóta hangoztatott szociális összeomlás veszélyét".
Az előremutatást pedig abban látja a jobbikos képviselő, hogy "ha a kabinet ilyen fáziskéséssel is, de belátja, hogy bizonyos kérdésekben nincs más út, mint egy radikális huszárvágás", akkor a devizahitelesek megmentésén túl talán elfogadja "receptjük" egyes részleteit az államadósság újratárgyalásával és "a gazdasági bűnök elkövetőinek elszámoltatásával" kapcsolatban is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 A Cordia elindította első brit bérlakás-projektjének építkezését
- 22:27 Homokos strand lesz a Desedánál
- 21:30 Itt a videó Robert Fico merénylőjének elfogásáról
- 20:44 Mesterséges kómában tartják Robert Fico-t
- 19:33 A társadalomban uralkodó feszültség miatt bárki merénylet áldozata lehet?
- 18:43 Fico testőrei kudarcot vallottak? - videó
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06