6 és 8 óra
132 milliárd jut közfoglalkoztatásra idén
Idén 132,2 milliárd forint áll rendelkezésre a most induló közfoglalkoztatási programokra, amelyek keretében a résztvevőknek kizárólag 6, illetve 8 órás munkalehetőséget biztosítanak, a 4 órás közfoglalkoztatás megszűnik 2012-ben.
2012.01.24 12:06MTIPapp Károly, a Belügyminisztérium (BM) közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a közfoglalkoztatási rendszer három pillérre épül, és a jelenlegi adatok alapján összesen több mint 206 ezer ember vehet részt a programokban.
Az országos közmunkaprogramokban - amelyekben kizárólag 8 órás és 11 hónapos munkalehetőséget biztosítanak - 45 ezren, a 6 órás foglalkoztatást biztosító önkormányzati közmunkaprogramokban több mint 79 ezren, míg a tavaly indult és idén is folytatódó kistérségi mintaprogramokban több mint 67 ezren vehetnek részt - ismertette a helyettes államtitkár.
A közfoglalkoztatottak bruttó 71.800 (nettó 47 ezer) forintot keresnek majd havonta, a garantált közfoglalkoztatási bér (a szakképzettséggel rendelkezőknek) bruttó 92.000 forint lesz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:11 Bach: marad az eredeti terv, a Szajnán lesz az olimpiai megnyitó
- 12:10 Rekordszámú turista látogatott Spanyolországba az idei első negyedévben
- 11:10 Önkéntes pénztárak: évente több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a tagok
- 10:09 MGE: minden adott az új autók piacának fellendüléséhez
- 9:08 Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen
- 8:08 A Ladánybene 27 visszament a múltba új lemezén
- 7:55 Csak így tudták eltávolítani a Baltimore-i híd legnagyobb darabját a Dali konténerszállítóról
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06