Bízik a magyar miniszterelnökben
Tarlós inkább nem mondana le a BKV-ról
Bízik a magyar miniszterelnökben és a magyar kormányban, ezért bízik a BKV-ügy megoldódásában is Tarlós István főpolgármester, aki erről szerdai sajtótájékoztatóján beszélt.
2012.01.11 13:05MTIA városvezető szavai szerint azért tett eleget a fővárosi Fidesz-KDNP frakció közgyűlés elhalasztására vonatkozó keddi kérésének, mert a teljes vitaanyag olyan tényszerű megállapításokat is tartalmazott, amelyekről korai lett volna még dönteni. Szólt arról is: ha a főváros minisztertől kap tárgyalási ajánlatot, akkor nem hárítja el, de megállapodni csak a miniszterelnökkel lehet és vele is kíván.
Tarlós István kijelentette: azt szeretné, ha az Alstom-ügy után azt a súlyos problémát is meg tudnának oldani, hogy mi lesz a BKV-val.
„Nem a felturbózott, habosított, sajtó előtti vitákban látom a lényeget, azt hiszem ez többek részletéről csak díszlet, kommunikációs arzenál” – szögezte le a főpolgármester.
Mint mondta, az elmúlt napok történéseit figyelve feltűnt neki, hogy a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, majd a miniszterelnök is úgy nyilatkozott, hogy a fővárosnak meg kell oldania a BKV problémáját. A frakcióvezető súlyos megtakarítást javasolt, a miniszterelnök pedig a leggazdagabb régiónak nevezte a térséget – tette hozzá.
Megjegyezte: ebből azt a következtetést vonja le, hogy nem a viták, vagy ha úgy tetszik konfrontációk miatt hezitál még a kormány a segítséggel, hanem „nagy valószínűséggel valami egyelőre ismeretlen okból azt hihetik, hogy a fővárosnál komoly átcsoportosítható pénzfeleslegnek kell lennie”.
A városvezető ennek kapcsán úgy fogalmazott: „az ország nehéz helyzetének figyelembe vételével egy ilyen gyanú lelkileg érthetően nem dobja fel miniszterelnököt”. Kitért arra is, Magyarország nehéz helyzetben van, „sokan összefogtak ellenünk”, ezért ha lesz „értelmes” egyeztetés a BKV-ügyében, akkor a fővárosi delegáció élén részt fog venni rajta.
Hangsúlyozta: egyetlen dolog számít most, hogy „feketén-fehéren” kiderüljön a miniszterelnök számára, hogy távolról sincsenek tartalékok, eldugott források Budapesten.
Tarlós István azt is elmondta: ha a kormánnyal létrejön a megegyezés, akkor a főváros képes biztosítani a január végén visszafizetendő adósság-kontingenst, és „akkor nyerünk körülbelül újabb 1-1,5 hónapot”.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:02 Nébih: inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat
- 22:01 Államfők: közös jövőt épít Kína és Szerbia
- 21:01 A történelemhamisítás megakadályozásának fontosságát hangsúlyozta az orosz elnök
- 20:00 Szijjártó Péter: az EU rosszabb formában van, mint öt éve
- 19:30 Tematikus bélyeggel ünnepli Korda György 85. születésnapját a Magyar Posta
- 18:51 A Microsoft visszaállítja a frissítésekhez való hozzáférést Oroszországban - Izvesztyija
- 18:30 Újra beengedik az újságírókat az ukrán parlamentbe
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06