Januárban kezdődhetnek a tárgyalások

Szijjártó szerint külső okok lökték az országot az IMF karjaiba

Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője azt mondta: külgazdasági okok vezettek oda, hogy a kormány tárgyalást kezdeményezzen a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), s ezért áll a magyar delegáció élén Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter.

2011.12.01 08:59MTI

A parlament gazdasági bizottságának elnöke reálisnak tartja, hogy "esetleg csak január legelején kezdődnek el az érdemi tárgyalások".
   
"Külgazdasági, külső gazdasági okok vezettek oda, hogy az IMF-fel való tárgyalást kezdeményezzük, és a külgazdasági kérdések a (...) kormányzati megosztás szerint a nemzeti fejlesztési miniszterhez tartoznak, ezért hozta azt a döntést a kormány, hogy a nemzeti fejlesztési miniszter vezeti a delegációt" - fogalmazott Szijjártó Péter. Arra a műsorvezetői kérdésre, nem arról van-e szó, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterben megrendült a bizalom, úgy válaszolt: "semmilyen módon nincsen erről szó."
   
Szijjártó Péter közölte, szerda óta készek arra, hogy megkezdjék a megbeszéléseket.
   
A kormányszóvivő szerdán jelentette be, hogy Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter vezeti a magyar delegációt a Nemzetközi Valutaalappal folytatandó tárgyalásokon. Giró-Szász András közölte azt is, a küldöttség tagja Pleschinger Gyula pénzügypolitikáért felelős államtitkár és Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának elnöke.
   
A Nemzetgazdaság Minisztérium november 17-én közölte, hogy az IMF szokásos éves gazdaságpolitikai konzultációjának keretében a kormány megkezdi a tárgyalásokat egy új típusú együttműködésről a Nemzetközi Valutalappal. Egy nappal később Matolcsy György kezdeményezte hivatalosan az IMF és az Európai Unió Bizottságának Budapesten tartózkodó delegációjával egy új típusú pénzügyi megállapodás megkötését. A nemzetgazdasági miniszter akkor azt is elmondta, hogy karácsony előtt megkezdődhet a tárgyalás egy új delegációval, január végén, februárban pedig akár le is zárhatják azt.
   
Szijjártó Péter azt mondta, "a magyar gazdaság számai, fundamentumai erősek, ugyanakkor az is világos, hogy komoly növekedési kockázatokkal kell számolnunk, hiszen (...) az eurózóna válsága elhúzódik. A zóna tagországai, elsősorban Németország, folyamatosan lefelé korrigálják a növekedési előrejelzéseiket" - fűzte hozzá.
   
"A Német Szövetségi Bank jelentősen csökkentette a német növekedési elvárásokat. Ehhez természetesen nekünk is alkalmazkodni kell" - fogalmazott Szijjártó Péter. Közölte, a szerdai kormányülésen kérték Matolcsy Györgytől, hogy a "növekedési program előkészületeit gyorsítsa fel".

Szijjártó Péter azzal kapcsolatban, hogy a kormány kifizeti a MÁV Cargo eladásából a vasutasoknak járó privatizációs bevételt úgy értékelt: "óriási hiba volt a Máv Cargo eladása, nemzetstratégiai érdekeket sértett egy ilyen stratégiai fontosságú, ráadásul nyereséges cégnek az eladása". Ugyanakkor az akkori kormány megígérte, hogy ebből a pénzből kapnak a vasutasok. "A vasutasoknak az erre vonatkozó követelését jogosnak és reálisnak tartottuk" - fogalmazott.
   
Rogán Antal szintén csütörökön, az m1 Ma reggel című műsorában az IMF-együttműködésről szólva azt mondta: reálisnak tartja, hogy "esetleg csak január legelején kezdődnek el az érdemi tárgyalások". Erről most egyeztetnek időpontot a valutalappal - jegyezte meg. Közölte, olyan megállapodás nem születhet mint 2008-ban, ugyanis akkor - mint mondta - hitelt vett fel az akkori kormány. "Most pedig, bárki bármit mondhat, (...) Magyarország megáll a nemzetközi pénzpiacokon" - fogalmazott Rogán Antal.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.