Az infláció mértékéhez igazodnak az árak
Emelkedhet az ivóvíz- és csatornadíj Budapesten
Az ivóvíz ára 3,6 százalékkal, a csatornahasználati díj 3,84 százalékkal emelkedhet január 1-jével, ha a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdán elfogadja az erre vonatkozó javaslatot.
2011.11.24 09:37MTIA Fővárosi Vízművek Zrt. 3,6 százalékos díjemelést javasol, ebből a lakossági fogyasztóknál 2,6 százalékkal növekedne a fizetendő összeg, az ipari-közületi fogyasztóknál pedig 5,5 százalékkal. Ez azt jelenti, hogy a lakossági fogyasztók számára nettó 192,10 forint lenne egy köbméter ivóvíz (áfával együtt 240,10 forint), az ipari-közületi fogyasztóknak pedig nettó 204,70 forintot kellene fizetniük (25 százalékos áfával számolva 255,90 forintot).
Változnának az alapdíjak is, vagyis a főmérő után fizetendő összegek. Továbbra sem kellene ilyet fizetni annak a lakossági fogyasztónak, akinek nulla köbméter a havi átlagfogyasztása. Ennél magasabb átlagfogyasztásnál bruttó 193 forintról 198-ra emelkedne az alapdíj. A közületi, vagyis a nem lakossági ügyfelek alapdíját három kategóriába sorolnák a havi átlagfogyasztás alapján, itt az alapdíj 5,5-5,6 százalékkal nőne.
A vonatkozó előterjesztés összefoglalja a díjemelési javaslat lakossági kiadásokra gyakorolt hatását is. Ennek megfelelően 2011-ben az egy főre jutó havi kiadás nettó 991 forint, a 2012-es tervezett összeg pedig 998 forint. Az egy lakásra jutó kiadás havi nettó 1917 forintról 1930 forintra nőne.
A Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. is benyújtotta a fővárosnak a díjmódosítást kérő javaslatát. Eszerint a 2012. évi csatornahasználati díj nettó 337,80 forint (áfával 429,01 forint) lenne köbméterenként, ez 3,84 százalékos emelkedésnek felel meg.
Ez azt jelenti, hogy egy kétfős háztartás esetén a jelenlegi 3700 forintos havidíj helyett 3883 forintot kellene fizetni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06