Megszűnik vagy marad?

Három lehetőséget lát a Fidesz az eva módosítására

Rogán Antal (Fidesz) a parlament gazdasági és informatikai bizottságának elnöke közölte: a Fidesz frakció három lehetőséget lát az egyszerűsített vállalkozási adó (eva) módosítására.

2011.11.07 20:08MTI

Vagy megszűnik, vagy ha marad, akkor a bevételi határ 30 millió forintra, illetve az adókulcs 35 százalékra emelkedne, a kormány szerdán foglal állást az ügyben.
   
Rogán Antal jelezte, hogy a regisztrációs adóra olyan kapcsolódó módosító indítvány készül, amelyik jelentősen csökkenti ezt az adót.
   
Senki nem fog bioetanolt gyártani - jelentette ki Kovács Tibor (MSZP), reagálva Koszorús László (Fidesz) javaslatára, amely az E85 üzemanyag bioetanol tartalmát nem 40 ezer, hanem 70 ezer forinttal adóztatná ezer literenként. A kormány és a bizottság kormánypárti tagjai támogatták az adóemelést.
   
A tervezetthez képest némileg csökken az autók átírási illetéke.
   
Rogán Antal módosító javaslata volt az, hogy ha a települési adóból tervezett bevétel 20 százalékkal meghaladná az előző évi helyi adóbevétel összegét, akkor az erről szóló helyi rendelet csak akkor léphet hatályba, ha az adópolitikáért felelős miniszter azt jóváhagyja. A gazdasági bizottságban a kormányt képviselő Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára már nem támogatta, Rogán Antal pedig visszavonta az indítványt.
   
Az adózás rendjéről szóló törvénybe Rogán Antal javaslatára kerül be a bizonytalan jogi helyzet bejelentése, amely az adójogszabályok értelmezésére ad - büntetés nélküli - lehetőséget. Eddig a kormány mellett minden bizottság - így a gazdasági - is támogatta. Ugyanez történt Rogán Antalnak azzal a javaslatával, amely szociális hozzájárulási adóvá alakítja a munkaadói tb-járulékot.
   
Aradszki László (KDNP) javaslata szerint az szja-törvényben adómentes lenne a munkaadó által végtörlesztésre adott vissza nem térítendő támogatás 30 százaléka. A javaslatot a gazdasági bizottságban a kormány nyomán a bizottság is támogatta.
   
A közösségi közlekedési adóra - több fideszes képviselő közös javaslatára - nemet mondott a kormány, de a bizottság egyharmada támogatta.

A bizottság általános vitára alkalmasnak tartotta az új Munka törvénykönyvét tartalmazó törvényjavaslatot. Az ellenzéki képviselők számos ellenérvet hoztak fel vele szemben, így Kovács Tibor (MSZP) véleménye szerint a javaslat korlátozza az érdekvédelmi szervezetek és a munkavállalók jogait. Például az érdekképviseletek munkajogi védelme is csökken. Kardkovács Kolos, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára ezzel szemben azzal érvelt, hogy a MÁV-nál havi 30 millió forintba kerül a szakszervezeti tisztségviselők munkaidő-kedvezménye, és van olyan cég, ahol a szakszervezeti tagok 60 százaléka tisztségviselő.
   
Lenhardt Balázs (Jobbik) úgy vélte, hogy a kormány az ágazati különadók és a bankadó ellenében a munkaadókra kedvezőbb szabályokkal kompenzálja a multinacionális cégeket.
   
Kardkovács Kolos felhívta a figyelmet arra, hogy a munkavállalók kétharmadát a kis- és középvállalatok foglalkoztatják. A munkaügyben alkalmazandó 12 uniós jogforrás megsértése ellen pedig senki nem tiltakozott eddig, így azokat megfelelően tartalmazza az új Munka törvénykönyve - tette hozzá a helyettes államtitkár.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.