A megszorítások elkerülhetetlenek

Sokszorosan megfizetik a japánok katasztrófáik árát

Felette szűk az új japán miniszterelnök, az 54 éves Noda Josihiko mozgástere, a monetáris eszközök nem hatékonyak és az ország kimerítette költségvetési forrásait.

_{2011.09.22 07:25MTI}

Kinyomtatom

Fórumozok róla

+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméret

Ezt állapítja meg a párizsi Le Monde hasábjain Claude Meyer, a párizsi Science-Po elitegyetem előadója és kutatója, a tavaly kiadott Kína vagy Japán: milyen vezetője legyen Ázsiának? című könyv szerzője.
   
Az előző kormány pénzügyminiszteréből kormányfővé avanzsált politikusnak egyfelől folytatnia kell a március 11-i hármas katasztrófa - a földrengés, a cunami és az atombaleset - által tönkretett övezetek újjáépítését, új irányt kell szabnia az energiapolitikának és új lendületet kellene adnia a defláció és a jen felértékelődése által aláaknázott gazdaságnak.
   
Az újjáépítés kiadásai a már eddig is nagyon magas strukturális deficithez adódnak és tovább súlyosbítják a már húsz éve erősen növekvő köztartozást. A Moody,s hitelminősítő figyelmeztetése, vagyis az, hogy Japán osztályzatát Aa3-ra rontotta, ismét a pénzpolitikát állította a nagypolitikai vita középpontjába. Amennyiben a miniszterelnök továbbra is azokat az elveket fogja követni, amelyeket miniszterként hirdetett, elkerülhetetlen lesz a pénzügyi szigor - mutatott rá a szakértő.
   
A Nemzetközi Valutaalap adatai szerint Japán tartja a fejlett országok sorában a bruttó közadósság (az állam, az önkormányzatok és a szociális rendszerek adósságai) rekordját: 2010-ben már elérte a GDP 220 százalékát, holott 2000-ben még annak 142, 1990-ben pedig alig 68 százalékát tette ki. Bár a nettó államadósság (az előbbiek mínusz az alrendszerek aktívumai) ennél kisebb, vagyis a GDP 117 százaléka, de ez a szám is megkétszereződött egy évtized alatt. Az eladósodást részben az elmúlt húsz évben meghirdetetett számos gazdaságélénkítési terv magyarázza, ezek ugyanis alapvetően megbontották a közkiadások egyensúlyát: így például a 2010-es és a 2011-es költségvetés 48 százalékát kölcsönökből finanszírozzák.
   
Igaz, a refinanszírozási lehetőségek nincsenek veszélyben, Japán ugyanis egészen más helyzetben van, mint az európai országok többsége és főleg mint az Egyesült Államok.  Míg az utóbbiak a köztartozás több mint felét csak külföldi forrásból tudják pénzelni, Japán jelentős belső megtakarításai lehetővé teszik, hogy adósságának 93 százalékát saját polgárai finanszírozzák.

Az adósság jelentős része a japán bankok birtokában van, beleértve a Központi Bankot is, amely annak jelentős részét megvásárolta. Így az erős eladósodás nem vezet - legalábbis rövid távon - a külföldtől való függőségre. Éppen ellenkezőleg, Japán a nettó aktívumok tekintetében Kínát megelőzve a világ első számú hitelezője és az amerikai államadósság 10 százalékát finanszírozza.
   
Másfelől viszont Japán bruttó adóssága 2015-re elérheti a GDP 250 százalékát és a kamatterhek elviselhetetlenné válhatnak. Már jelenleg is a költségvetési kiadások 22 százalékát teszik ki - az igen alacsony, 1 százalék körüli kamatláb ellenére. A kamatláb növekedése rövid távon ugyan valószínűtlen, de ha mégis bekövetkezne, az pusztító hatású lenne.
   
Az új kormány első feladata tehát az adósság stabilizálása, ahogy ez 2001 és 2006 között történt a Koizumi Junicsiro miniszterelnöksége idején - nagy társadalmi áldozatok árán.. A pénzügyi helyzet igen törékeny, tekintettel az újjáépítéssel járó rendkívüli kiadásokra -  már csak azért is, mivel a Demokrata Párt hatalomra jutása 2009-ben ambiciózus szociális programon és azon az ígéreten alapult, hogy a fogyasztás növelésével fogják elérni a fellendülést.
   
Az egyedüli megoldás egy fájdalmas pénzügyi reform lenne, csakhogy a kiadásokat aligha lehet csökkenteni. A közigazgatás már eddig is garasoskodásra kényszerült, viszont a szociális költségvetés növelése elkerülhetetlen, tekintettel a hatalmon lévő pártok választási ígéreteire és a lakosság elöregedésére. Az igazi gondot a bevételek növelésének mikéntje jelenti: ezek zömét jelenleg a közvetlen adók szolgáltatják, amelyek választéka szűk, szintjük már magas és jövedelmezőségük a konjunktúrától függ.
   
Ezzel ellentétben a fogyasztási adó, az ÁFA alig 5 százalékos és tekintettel széles skálájára jelentősen növelné a bevételeket. Ám ennek is jelentős kockázatai vannak: politikai jellegűek a kormánytöbbség számára, illetve gazdasági kockázatok a már eddig is a defláció, illetve a fogyasztás lanyhasága által sújtott ország számára. Mindenki visszaemlékszik még arra, hogy amikor 1997-ben 3 százalékról 5 százalékra növelték az ÁFÁ-t, megtört a fellendülés.

Noda azonban már pénzügyminiszterként  állást foglalt amellett, hogy az ÁFÁ-t emeljék 5 százalékról 10 százalékra. Megválasztása a Demokrata Párt elnökévé és miniszterelnökké kétségkívül azt jelzi, hogy az ország a pénzügyi szigor fordulatára készül. A megválasztását megelőző párton belüli manőverezés során Noda összefogott Maehara Szeidzsi volt külügyminiszterrel, aki viszont korábban a defláció elleni lépéseket sürgetett, ami nehezen összeegyeztethető az ÁFA növelésével. Így kompromisszumra lesz szükség a két eltérő álláspontú szövetséges között. Ezt elősegíthet, hogy a kifinomult tárgyalóként ismert Nodát nagyra becsülik pártján belül és még az ellenzék köreiben is.
   
Ez azonban nem változtat azon, hogy választania kell a növekedés ösztönzése és a pénzügyek rendbetétele között. Így mind valószínűbb a költségvetési szigor, sor kerülhet egy rendkívüli újjáépítési hozzájárulás elrendelésére, és az ÁFA emelése elkerülhetetlennek látszik. Az új miniszterelnököt nehéz választás elé állítja a fordulat üteme is: azonnali és jelentős mértékű legyen, ahogy pénzügyminiszterként kívánta, vagy ellenkezőleg, fokozatos, ami elfogadhatóbb lenne a Demokrata Párt számára? A válasz nem késhet sokáig.

Hozzáadom a könyvjelzőhözKüldd ide: DeliciousKüldd ide: DiggKüldd ide: FacebookKüldd ide: myspaceKüldd ide: twitter