"Mekk Elek politikát" folytat kormány?
LMP: Orbán beismerte, hogy az egykulcsos adórendszer megbukott
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) keddi közleményére a párt választmányi szóvivője úgy reagált: az LMP véleménye szerint már Orbán Viktor miniszterelnök is beismerte, hogy megbukott az egykulcsos adórendszert.
2011.09.21 13:56MTIVágó Gábor úgy fogalmazott, hogy eközben „az eleve halálraítélt” egykulcsos adórendszer túlélését azzal biztosítják, hogy fenntartják az egykulcsos adó „látszatát”. A képviselő ezt a döntést úgy ítélte meg, hogy a kormány másfél éve „Mekk Elek politikát” folytat, mert egyik héten bejelentenek egy intézkedéscsomagot, a következő héten pedig „sufnituninggal” próbálják megoldani az így keletkező problémákat.
A politikus a Nemzetgazdasági Minisztérium tervezetét úgy minősítette, hogy az lényegében többkulcsos adórendszert jelent, de túlbonyolítja a rendszert, ráadásul általa a kormány lemond a munkahelyteremtésről.
Pártjuk ehelyett többkulcsos adórendszert, radikális járulékcsökkentést és ökológiai adóreformot javasol – jelentette ki.
Kérdésre válaszolva, a bruttó 202.000 forint keresők által fizetendő átmeneti jellegű hozzájárulásról annyit mondott, hogy az LMP fél és látszatmegoldásokat nem támogat. Szavai szerint egy igazságos többkulcsos adórendszert támogatnának, de „egy ilyen barkácsoláshoz nem tudjuk adni a nevünket”.
A minimálbér emeléséről úgy vélekedett, hogy ha azt ebben a formában hajtják végre, akkor a lépés akadályozza a munkahelyteremtést.
A Nemzetgazdasági Minisztérium keddi közleményében írta, hogy a kompenzációs rendszer működéséhez a kormány a bevételi erőforrásokat a személyi jövedelemadó rendszerén belül kívánja biztosítani. Mindaddig, amíg az egykulcsos adó bevezetése bárkinek is jövedelemkiesést okoz, addig az eddigi adóterheknél alacsonyabb mértékű, átmeneti jellegű hozzájárulást kell fizetni a havi bruttó 202.000 forint feletti jövedelemmel rendelkező munkavállalóknak. Az intézkedés csak az értékhatárt meghaladó részt érinti.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
- 11:23 Egyre több fiatal hívja a telefonos lelkisegély-szolgálatokat
- 11:00 Halálos hajóbaleset történt Verőcénél - mindenfelé keresik az eltűnteket
- 10:22 Felmérés: egyre több az idős, beteg, munkaképtelen hajléktalan ember
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06