Negatív rekord
Mélyponton az önkéntes pénztárak bevétele
Az első negyedévben tovább csökkent az önkéntes nyugdíjpénztárak taglétszáma. A díjbevétel is egyre kevesebb, utoljára 2003-ban folyt be ennél kisebb összeg az első negyedben a kasszákhoz.
2011.06.24 11:22VilággazdaságAnnak ellenére, hogy a csapból is a nyugdíjcélú öngondoskodás fontosságára figyelmeztető felhívások folynak, és a kormány is azt hangoztatta, a nyugdíjrendszer harmadik pillérének nevezett önkéntes nyugdíjpénztárakat tenné meg második pillérnek, az intézmények még mindig zsugorodnak.
A tagok létszáma három éve folyamatosan csökken, az idén már az 1,3 millió főt sem érte el, a tagdíjbevételek is visszaestek, az idei első negyedévben például mindöszsze 16,625 milliárd forint folyt be a kasszákhoz, ez nyolcéves negatív rekord.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete napokban publikált kockázati jelentése szerint ez főként annak tudható be, hogy a válság hatására csökkent a lakosság jövedelme, és a 2008-as rendkívül kedvezőtlen hozamteljesítmény is negatívan hatott a keresletre, a 2010-ben bevezetett, szigorító jellegű adóváltozások pedig tovább rontották a helyzetet.
A magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos változások is sokakat elbizonytalanítottak, a kockázati jelentés szerint megnőtt azok száma, akik érdeklődni kezdtek a megtakarítások felvétele iránt, úgy tűnik viszont, a kasszáknak sikerült a kilépést fontolgató tagokat meggyőzni arról, hogy az önkéntes nyugdíjpénztárakban biztonságban van a pénzük, így a kifizetési igények érdemben nem növekedtek.
A jogszabályok szerint a pénzhez legkorábban 10 éves várakozás után férhetnek hozzá a tagok, igaz, ha még nem nyugdíjasok, ennyi idő után csak a hozamot vehetik fel adó- és járulékmentesen.
Sokakat azonban a magas közteher sem zavar, amint letelik a várakozási idő, kiveszik a pénzüket. Ez egyébként különösen a válság legkritikusabb hónapjaiban volt jellemző, mostanra a PSZÁF adatai szerint mérséklődött a pénztári megtakarítások visszavonásának mértéke.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 A Cordia elindította első brit bérlakás-projektjének építkezését
- 22:27 Homokos strand lesz a Desedánál
- 21:30 Itt a videó Robert Fico merénylőjének elfogásáról
- 20:44 Mesterséges kómában tartják Robert Fico-t
- 19:33 A társadalomban uralkodó feszültség miatt bárki merénylet áldozata lehet?
- 18:43 Fico testőrei kudarcot vallottak? - videó
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06