Ragadós

A csimpánzok is szimpátia alapján ásítanak

Az ásítás elsősorban akkor ragadós, ha a másik fél szimpatikus nekünk. A csimpánzok is gyakrabban ásítanak, ha előtte egy családtagjuk ásított jóízűen, mintha egy kevésbé ismert majom tette azt.

2011.04.09 11:43MTI

Az atlantai Emory Egyetemen belül működő Yerkes Nemzeti Főemlőskutató Központ kutatói 23 kifejlett csimpánzt osztottak két csoportra kísérletükhöz.

Az állatoknak több, kilenc másodperces kisfilmet vetítettek le ásító és más tevékenységet folytató csimpánzokról. Amikor a majmok csoporttársuk ásítását látták, ötven százalékkal gyakrabban ásítottak maguk is, mint amikor egy idegen állat tette ugyanezt - tudósít az ORF tudományos hírportálja (http://science.orf.at).

Azt, hogy az ásítás a csimpánzok esetében - mint ahogy az embernél is - ragadós, már több éve tudományosan bizonyították kutatók.

A mostani eredmények azt a feltevést támasztják alá, miszerint a ragadós ásítást a beleérző-képesség mércéjeként is fel lehet használni, mivel a csimpánzoknál megfigyelt tendenciát korábban az embernél is megfigyelték már - írják a kutatók a PLoS ONE című folyóiratban. Az ásítás feltehetően ugyanabból az okból kifolyólag ragadós, mint a mosoly, a homlokráncolás és más arckifejezések.


Az ember esetében már bebizonyosodott, hogy ugyanazok az agyterületek aktiválódnak abban az esetben, ha valaki fájdalmat érez, mint amikor más fájdalomérzetével szembesül. Ezekben a kísérletekben is érzékenyebben reagáltak az alanyok saját szociális csoportjuk tagjaira.

A kutatók szerint eredményeiket például az emberek közt húzódó szimpátiagátak áttörésére is fel lehetne használni. Ha például az emberi beleérző-képességet kívánjuk növelni, az ez irányú módszereket előtte tesztelhetjük csimpánzoknál. Igaz, a csimpánzok kis közösségekben élnek, ahol az ismeretleneket alapvetően egy másik csoport tagjának tekintik. Ezzel szemben az emberek a kívülállókat nem mindenképp egy idegen csoport tagjaiként tartják számon.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.