Az egyik legnagyobb rejtély nyomában
Antianyagatomokat állítottak elő és ejtettek csapdába a CERN fizikusai
Antianyagatomokat sikerült előállítaniuk és csapdába ejteniük az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) fizikusainak - e kísérlet révén a tudósok reményei szerint sikerül megfejteniük a modernkori tudomány egyik legnagyobb rejtélyét.
2010.11.18 13:06MTIA Nature-ben közzétett CERN-tanulmányban ismertetik, hogy az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet ALPHA-kísérletében (Antihydrogen Laser Physics Apparatus) vákuumban sikerült előállítaniuk 38 antihidrogén-atomot, amelyek a "közönséges" hidrogénatomok ellentétei, majd a másodperc tizedrészén át életben is tartották őket.
"Ez elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy tanulmányozhassuk őket" - hangsúlyozzák a CERN fizikusai. Mint a CERN honlapján (http://public.web.cern.ch/public/) olvasható, az ALPHA-kísérletben egy fontos lépést tettek olyan technika kifejlesztésének irányában, amely segíthet megfejteni a Világegyetem egyik nyitott kérdését: van-e különbség az anyag és az antianyag között.
"Olyan új eljárások kidolgozása válik lehetővé, amelyekkel el lehet majd végezni az antihidrogén-atomok részletes méréseit, és ezáltal összehasonlítani az anyagot és az antianyagot" - mutat rá a CERN közleménye.
Az antianyag vagy annak hiánya a tudomány egyik legnagyobb rejtélye. Az anyag és társa - töltésüket kivéve - teljesen azonos, így amikor találkoznak, megsemmisítik egymást.
"Az ősrobbanáskor az anyagnak és az antianyagnak egyenlő arányban kellett képződniük. A mi világunk azonban kizárólag anyagból áll, a jelek szerint az antianyag eltűnt. Hogy kiderítsük, miért is +szabadult meg+ a természet az antianyagtól, a módszerek széles skáláját alkalmazzuk.
Ezekkel az eljárásokkal próbálunk rájönni arra, hogy az anyag és az antianyag tulajdonságaiban lévő parányi eltérések kellő magyarázattal szolgálnak-e a történtekre" - olvasható a CERN honlapján.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06