Áttalpaltak rajtuk
Római kori hadiutat tártak fel Szerbiában
Római kori hadiút, a Via Militaris maradványait tártak fel Szerbia déli részén, Dimitrovgrad közelében.
2010.06.27 16:30MTIA Kr.u. I. század közepén épült Via Militaris, vagy Via Diagonalis Sigindunnál (a mai Belgrádnál) kezdődött, majd elhaladt Viminacium (Pozarevac) mellett, átszelte Naissust (Nis), elért Serdicáig, azaz Szófiáig, majd Philippopolis (Plovdiv), Adrianopolis (Edirne) érintésével elérte Constantinopolist (Isztambult).
A hadiút a Via Egnatián keresztül a Balkánt behálózó többi úthoz is kapcsolódott. Via Militaris maradványaira egy modern gyorsforgalmi út építésekor bukkantak, amelynek nyomvonala egybeesik az ókori hadiútéval.
"Ez a Római Birodalom fő útjai közé tartozott" - hangsúlyozta Miroslav Lazic régész. A kétsávos út, amelyet egyes források szerint egészen a VII. századig használták, 8 méter széles volt, s nagy kőlapokkal kövezték ki. A feltárások során rengeteg ókori lelet került elő, egyebek közt lópatkók, s harci szekerek fémtartozékai.
A tervek szerint a helyszínen régészeti parkot hoznak létre, ahol láthatók lesznek a feltárások során előkerült ókori leletek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
- 0:56 Újabb három férfi holtestét találták meg Romániában az ukrán határ mentén
- 23:39 Két székelyföldi helyszíne is lesz az Orgonák éjszakája programsorozatnak
- 22:30 Szerbiában elfogtak egy férfit, aki az elnök megölésével fenyegetőzött
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06