Állati
A szibériai tigrisek két személyiségjegyét, a fenségességet és az állhatatosságot azonosították
A kutatásból az is kiderült, hogy a fenségességgel jellemezhető tigrisek egészségesebbek voltak, többet ettek, gyakrabban párosodtak, és a csoportban magasabb státuszúak voltak.
2023.04.05 12:49MTIA szibériai tigrisek két személyiségjegyét azonosították a tudósok, akik szerint a tulajdonságaik alapján a "fenségesség" és az "állhatatosság" csoportjaiban helyezhetők el.
A The Guardian által ismertetett kutatás szakértői szerint ahogyan az emberek jellemzésére is gyakran használják a személyiség öt dimenzióját - köztük a nyitottságot és az emocionalitást (neuroticitást) - úgy a szibériai tigrisek is jellemezhetők a fenségességgel és az állhatatossággal.
"Ha ki kellene választanom, hogy az emberi dimenziók közül melyik hasonlít legjobban a mi tigrisdimenzióinkra, akkor a fenségességet leginkább az extraverzióhoz, az állhatatosságot pedig a neuroticitás ellentétéhez hasonlítanám" - magyarázta Abdel Abdellaoui, a kutatás társszerzője, az Amszterdami Egyetem tudósa.
Rosalind Arden, a London School of Economics kutatója, a Royal Society Open Science című folyóiratban megjelent tanulmány szerzője rámutatott, hogy a két skála nem nyújt ugyan teljes képet a tigrisek személyiségéről, néhány különbséget azonban megragad. "Azt mutatja, hogy rendelkeznek bizonyos hajlamokkal, ahogyan az emberek között is vannak nagyon extrovertáltak vagy nagyon introvertáltak" - mondta.
A vizsgálatban részt vevő kínai kutatók hetven szóból álló listát készítettek azokból a szavakból, amelyeket a tigrisekkel foglalkozó szakértők az állatok temperamentumának leírására megfelelőnek tartottak. Ezek között olyan szavak szerepeltek, mint az alkalmazkodó, makacs, buta és őszinte.
A szavak alapján összeállított kérdőívet két kínai helyszínen, a harpini szibériaitigris-parkban 152 tigrissel és a hengtaohocei szibériaitigris-parkban 96 tigrissel foglalkozó gondozóknak és állatorvosoknak adták ki. Minden tigrist átlagosan több mint három ember értékelt.
A harpini rezervátumból érkezett eredmények alapján a szavak két fő csoportot alkottak, és ezek a klaszterek a tigrisek másik csoportjánál is megismétlődtek.
A kutatók a klasztereket fenségességnek és állhatatosságnak nevezték el. Az előbbinél olyan szavak kaptak több megerősítést, mint a méltóságteljes, impozáns és élénk, viszont alacsony minősítést kaptak az olyan szavak, mint a visszahúzódó vagy gyenge. Az állhatatosság esetében magas pontszáma volt az olyan szavaknak, mint a szerető, engedelmes és csendes, és alacsony pontszáma az olyan szavaknak, mint az agresszív vagy kegyetlen.
A "fenségesség" és az "állhatatosság" összességében a tigrisek személyiség-kérdőívének pontszámai közötti különbségek 38 százalékát tette ki. A kutatásból az is kiderült, hogy a fenségességgel jellemezhető tigrisek egészségesebbek voltak, többet ettek, gyakrabban párosodtak, és a csoportban magasabb státuszúak voltak.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:00 Rétvári Bence: a kormány célja, hogy a pedagógusok minden hónapban érezzék az elismerést
- 12:50 Újabb kétszáz budapesti kukára kerül fedő a madarak miatt
- 12:21 Orbán Viktor a Deutsche Telekom vezérigazgatójával tárgyalt
- 12:13 Emberi maradványokkal teli zsákok tucatjaira bukkantak a mexikói hatóságok
- 11:30 Szimulációban megölte kezelőjét egy MI-vezérelte drón
- 11:24 Felmászott egy pucér férfi a Szent Péter-bazilika főoltárára
- 10:38 Szexet ajánlott egy apácának, majd egy kislánynak egy férfi Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06