Tudomány
Magyar szakemberek is részt vesznek egy 10 millió eurós űrkutatási projektben
A projekt legfőbb célja, hogy bővítse a bolygótudományi kutatások lehetőségeit.
2020.02.25 11:08MTIBolygókörnyezetek hatékony kutatását és szimulációját teszi lehetővé az Európai Bolygókutatási Konzorcium (Europlanet) 10 millió eurós projektje, amely kedden indul - közölte a program egyik magyar résztvevője, a debreceni Isotoptech Zrt. az MTI-vel.
Magyarországról a debreceni cég mellett az MTA szintén Debrecenben található Atommagkutató Intézete és a Wigner Fizikai Kutatóközpont a program kedvezményezettje.
Az összegzés szerint az Europlanet 2024 kutatási infrastruktúra nyílt hozzáférést biztosít a világ legnagyobb bolygószimulációs és analitikai létesítmény-együtteséhez, valamint kis teleszkópok, adatszolgáltatások és közösségi támogatási tevékenységek globális hálózataihoz is. A projekt legfőbb célja, hogy bővítse a bolygótudományi kutatások lehetőségeit, és infrastruktúrát biztosítson az űr- és bolygókutató közösség előtt álló legnagyobb tudományos és technológiai kihívások kezeléséhez - olvasható a közleményben.
Mint írják, a 2024 januárjáig tartó projektet az Európai Bizottság Horizont 2020 programja finanszírozza. Az angliai Kent Egyetem által vezetett konzorciumban 53 kedvezményezett intézmény vesz részt Európa és a világ 21 országából, valamint további 44 társult partner is bekapcsolódik.
"Mindez nagyságrendi ugrást jelent az Europlanet tevékenységében: 60 százalékkal nő a résztvevők száma, az együttműködések pedig már kiterjednek Afrikára és Ázsiára is" - idézi a közlemény Nigel Masont, az Europlanet 2024 projekt koordinátorát, az Europlanet Társaság elnökét.
Gareth Davies, az amszterdami VU Egyetem professzora, a nemzetközi hozzáférési program vezetője szerint "az Europlanet 2024 olyan létesítmények és berendezések együttműködését hozta létre, amely a lehető legjobban segíti az űrhajók által visszajuttatott adatok megértését és a jövőbeli küldetések tervezését".
Az Europlanet 2024 kutatási infrastruktúra 24 európai laboratóriumhoz és világszerte 5 terepi helyszínhez biztosít ingyenes nemzetközi hozzáférést a bolygókutató közösség számára kutatási projektjeikhez.
Az összegzés kitér arra, hogy 11 laboratóriumban a Földön természetes formában nem létező légköri és felszíni környezetek szimulálhatók. Akár a Merkúr és a Vénusz perzselő felszíni viszonyai, akár a Mars alacsony nyomású porviharai vagy az Uránusz, a Neptunusz és az üstökösök szélsőséges hidege is előállítható, a por- és részecskegyorsítók pedig becsapódási és sugárzási hatásvizsgálatokat tesznek lehetővé. További 13 létesítményben precíziós, roncsolásmentes technikákkal elemezhető a bolygókról vett minták összetétele, valamint felismerhetők és szekvenálhatók a Földön kedvezőtlen körülmények között fennmaradni képes mikrobiális közösségek.
A laboratóriumi eszközök mellett Afrikától az Északi-sarkvidékig 5 terepi terület áll rendelkezésre, földi analógiákat kínálva múltbeli és jelenlegi bolygókörnyezetek szimulációjához. Ezek a helyszínek segíthetnek megérteni például az Európé és Ganümédesz jeges környezetét, a Vénusz, az Io és az ősi Mars geotermikusan aktív régióit, vagy a Holdon és a Marson lévő lávabarlangokat, amelyek a jövőben akár emberi élőhelyként is szolgálhatnak - olvasható a tájékoztatóban.
A közlemény kitér arra is, hogy a debreceni Isotoptech Zrt. nemcsak Magyarországról, hanem Európából is az első olyan kkv, amely - nagyprecizitású nemesgáz-analitikai laboratóriuma révén - kutatási infrastruktúrát nyújthat a konzorcium partnerek számára. A cég 2016-ban a magyar vállalkozások kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységét elősegítő GINOP-pályázaton több mint 260 millió forint támogatást nyert, ami lehetővé teszi módszereinek továbbfejlesztését a neves svájci ETHZ intézettel együttműködésben.
Az Europlanet az Isotoptech európai szinten is egyedülálló technikai hátteréből kiemeli a radiokarbon kormeghatározásra használt gyorsítós tömegspektrométert (AMS14C), amely fontos szerepet kapott többek között Szent Asztrik érsek maradványainak azonosításában, valamint jelentős hidrológiai, geológiai, klímakutatási és környezetvédelmi projektekben - tartalmazza az összegzés.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:14 Elhunyt az Életrevalók című filmet ihlető arisztokrata
- 22:12 Megváltozik az ellenőrzés rendje a röszkei autópálya-határátkelőhelyen
- 21:08 Financial Times: Kínában járt a CIA igazgatója
- 20:48 Lelőttek két izraeli katonát az egyiptomi határnál
- 19:46 Erdogan harmadszor is letette az államfői esküt
- 18:40 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható vasárnap az ország nagy részén
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06