Tudomány
Életre keltették egy 3000 ezer éves egyiptomi múmia hangját
Háromdimenziós nyomtatással, képalkotó eljárással és egy elektronikus gégefővel újraalkották a múmia hangképző szervének nagy részét.
2020.01.24 08:25MTIKutatóknak sikerült életre kelteni egy háromezer éves egyiptomi múmia hangját: háromdimenziós nyomtatással, képalkotó eljárással és egy elektronikus gégefővel újraalkották a múmia hangképző szervének nagy részét.
A Scientific Reports című tudományos folyóiratban csütörtökön bemutatott tanulmány szerzői szerint új módszerük lehetővé tette egyetlen – az e és az a magánhangzó közötti – hang megszólaltatását. A kísérteties hang valószínűleg nem pontosan tükrözi Nesziámon egyiptomi pap beszédét, akinek múmiáját a Leedsi Városi Múzeumban őrzik, és amellyel a kutatók dolgoztak.
Azért választották a pap múmiáját, mert a nyelv nagy része az enyészeté lett az elmúlt háromezer évben. A pap XI. Rámszesz fáraó uralkodása idején élt Kr.e. 1099 és 1069 kötött. Théba papjaként valószínűleg erős hangja volt a rituálékhoz.
"Hangképző szervei jelen állásában egy hiteles hangot alkottunk, nem számítottunk pontos beszédegyezésre nyelvének állapota alapján" – mondta David M. Howard, a londoni Royal Holloway College kutatója, a tanulmány társszerzője. Ez a modell egyedül kevés teljes szavak vagy mondatok szintetizálásához – közölték a kutatók. Ehhez szükség lenne a hangképző szervek hangteljesítményének ismeretére. Most ennek megvalósításán dolgoznak.
John Schofield, a Yorki Egyetem régésze, a tanulmány társszerzője kiemelte: ez a technika felhasználható arra, hogy segítse az embereket a történelmi örökség interpretálásában. "Amikor a látogatók a múlttal találkoznak, az egy vizuális találkozás. Egy ilyen hanggal ezt megváltoztathatjuk, és a találkozást többdimenzióssá tehetjük" – magyarázta. "Semmi sem személyesebb, mint valakinek a hangja, ezért azt gondoljuk, hogy egy ilyen régi hangot hallani, feledhetetlen tapasztalat, életre kelnek az olyan történelmi helyek, mint a karnaki Nesziámon-templom."
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06