Tudomány

Örökségvédelem alá helyeznék az első Holdra szállás helyét

'Biztosítani kell a védelmet a helynek, ahol Neil Armstrong és Buzz Aldrin 50 éve a Holdra lépett.'

2019.07.19 18:37MTI

Az Európai Űrügynökség vezetője speciális örökségvédelmi státuszt és védettséget biztosítana a jövőbeni látogatók és Hold-missziók által okozott károktól a Nyugalom tengerén annak a helynek, ahol 50 éve, 1969. július 21-én az első ember a Holdra lépett.

Biztosítani kell a védelmet a helynek, ahol Neil Armstrong és Buzz Aldrin 50 éve a Holdra lépett - hangoztatta Jan Wörner, a The Guardian című brit napilapnak nyilatkozva. "Az Apollo-11 misszió leszálló helye az emberiség világöröksége" - tette hozzá.

Wörner nemcsak a Nyugalom tengerének biztosítana védelmet. Az első holdjárót a szovjetek küldték a Holdra 1970 novemberében. A már nem működő Lunohod-1 nevű holdjáróról utoljára 1971 szeptemberében adtak hírt, a jármű azon tucatnyi szovjet hardver egyike, amelyek a Holdon vannak. "Az Apollo 11 és a Lunohod lenne az a két hely, amelyet védelem alá helyeznék. Mindkettő tetőpontot jelentett, mindannak a betetőzése volt, amit addig e terén tettek" - mondta az igazgató.

A holdi örökség védelme nem egyszerű feladat. A Földön az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) illetékes testülete az adott ország jelölése alapján dönt arról, mi érdemel világörökségi védelmet.

A világűrben azonban más szabályok uralkodnak. Az ENSZ világűr egyezménye kimondja, hogy az űrkutatás az emberiség közös vállalkozása, a világűr az egyenlőség alapján minden állam részéről szabadon kutatható és hasznosítható, de egyetlen állam sem nyilváníthatja ki nemzeti szuverenitását. Előírja, hogy a világűr-tevékenységet a nemzetközi joggal és az ENSZ Alapokmányával összhangban kell folytatni. Tiltja továbbá tömegpusztító fegyverek elhelyezését a világűrben. Kimondja, hogy az államok felelősséggel tartoznak az űrtevékenységért, beleértve az ennek során okozott esetleges károkat is.

Wörner szerint a világörökségi védelmet illetően nincs szükség bonyolult szabályozásra. "Reményeim szerint az emberiség elég talpraesett, hogy ne kelljen a földi örökségvédelmet alkalmazni. Csak védeni kell, ez elég. Csak védjük meg, és mindenki egyezzen bele" - hangsúlyozta. Egy 50 méteres "ne lépj be" térség a Nyugalom tengere bázison megteszi - tette hozzá.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.