Ahol három nap egy esztendő

Újabb bolygófelfedezés magyar részvétellel

A Bakos Gáspár vezetésével működő HATNet program ezúttal a Jupitertől másfélszer nagyobb bolygót talált, alig 3 napos keringési periódussal 750 fényévre található csillaga körül.

2008.12.08 16:15hirek.csillagaszat.hu

Az extraszoláris bolygók kutatásában egyre nagyobb szerepet kapnak a fedési exobolygók felfedezésére megépített kicsiny robottávcsövek, melyek egy nagyobb teleobjektívnek megfelelő optikával felszerelve nagy égi látómezőkben több ezernyi, tízezernyi csillag fényességét mérik folyamatosan, piciny periodikus elhalványodásokra vadászva.

Amikor egy bolygó áthalad központi égiteste előtt, a csillag fényességében maximum 1-2%-nyi elhalványodás tapasztalható, ami egyből el is árulja a bolygó és csillag sugarának arányát (pl. 1%-nyi fényességcsökkenés esetén a bolygó tízszer kisebb átmérőjű, mint a csillag). Az elv maga roppant egyszerű, megvalósítása azonban közel sem az.

A mérésekhez alkalmazott nagy látómezőkkel (=egyszerre nagyon sok csillag képe rögzített) óhatatlanul együttjárnak mindenféle képtorzítások, melyek figyelembe vétele és korrigálása a fényességmérésben egészen az utóbbi évekig szinte áthatolhatatlan akadályt jelentett a fedési exobolygók felfedezésében.

A méréstechnikai problémák mellett további nehézséget jelent, hogy nagyon sokféle csillag képes exobolygók átvonulásait utánzó fényváltozást mutatni. Legnagyobb problémát azok a fedési kettőscsillagok jelentik, ahol két normál csillag kering úgy egymás körül, hogy a Földről nézve éppen csak súroló fedést láthatunk - ez pontosan ugyanolyan fényváltozás, mint egy bolygó teljes korongon történő átvonulása, csak éppen egy normál csillag korongja "harap bele" egy másik csillag peremébe.

A nehézségeket jól illusztrálja pl. a Vulcan program, amely 1999-től kutatott fedési exobolygók után, de a 66 db konkrét jelölt mindegyike hagyományos fedési kettőscsillagnak bizonyult. 2008. július 1-jével bezárólag 30, megfelelő szakmai ellenőrzésen átesett fedési exobolygót ismerünk.

Ebből 19-et négy, kisméretű robottávcsövekkel üzemelő projekt fedezett fel, ezek a TrES, HAT, XO és a WASP. Közülük a harvardi posztdoktori ösztöndíjas Bakos Gáspár nevével fémjelzett HAT (Hungarian-made Automatic Telescope) program a legeredményesebb, immáron 10, szakfolyóiratban is lepublikált fedési exobolygóval - legújabb felfedezésük a számozási és a publikálási sorrend felborulása miatt a HAT-P-8b jelzést kapta.

(Az Astrophysical Journal szakfolyóiratnak december 5-én közlésre beküldött kézirat népes szerzőgárdájában 8 magyar társszerzőt találunk, az MTA KTM Csillagászati Kutatóintézet és az ELTE Csillagászati Tanszék munkatársait, illetve az MCSE tagjait.)

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.