Nincsen farkas a mezőn
Osztrák meghívó a farkasoknak
Ausztriából a 19. század végére kipusztultak a farkasok. Az osztrák természetvédők átfogó tervet dolgoznak ki a farkas visszatelepedésének elősegítésére - Ausztria hegyei közé egyelőre csak látogatóba érkeznek.
2008.11.27 12:01National GeographicA Salzburgi Egyetem kutatói jegyzik azt a kezdeményezést, amely arra irányul, hogy az Ausztriából több mint száz éve kipusztult szürke farkas (Canis lupus) populációi újra meghonosodjanak az alpesi országban. Míg Közép-Európa jelentős részén kisebb-nagyobb létszámban újra megjelentek a farkasok, Ausztria hegyei közé egyelőre csak látogatóba érkeznek – idén például négy példányt láttak az északi erdőkben kóborolni.
A farkas egykor összefüggő elterjedési területtel bírt egész Eurázsiában. Mára már csak elkülönült szigetszerű foltokban élnek farkasfalkák Európában. Közép-Európában a legnagyobb állományt Lengyelország tudhatja magáénak, itt közel ezer egyed él, főként a déli magashegységekben, de az ország keleti területein is vannak jelentősebb populációk.
A szlovák Tátrában és a környező hegyekben is mintegy 400 farkast tartanak számon, emellett az utóbbi években kisebb létszámban Kelet-Németországba is betelepültek. Napjainkra Szlovéniában és Magyarországon is kialakult egy-egy kisebb állományuk. Hazánkba észak felől érkeztek a farkasok, a Zemplénben és Aggtelek környékén figyelik meg őket rendszeresen, valamint időnként a Bükkben is felbukkannak.
Mivel ez az állatfaj naponta 70–100 kilométert is képes megtenni, néhol nehéz eldönteni, hogy stabil populációról, vagy a szomszédos országból áttévedő vándor egyedekről van-e szó.
Ausztriába is elsősorban északról és keletről érkezhet az utánpótlás, amelynek fogadására a kutatók szerint az ökológiai feltételek maradéktalanul adottak. A szarvas- és őzállomány jelenleg olyan magas, hogy táplálékban biztosan nem szenvednének hiányt az ordasok.
Nagyobb kihívást jelent a farkasok újbóli megjelenését a társadalommal elfogadtatni: egyfelől számolni kell a juh- és marhatenyésztő gazdaságoknak a haszonállatokkal, illetve a vadásztársaságoknak a vadállománnyal kapcsolatos aggodalmaival, másfelől pedig az emberekben a középkor óta negatív kép él a farkasokról, amin korunk vérfarkasokról szóló horrorfilmjei csak tovább rontottak.
Ezért fontos szerep hárul a természetvédelemre: fel kell tárni a nyilvánosság számára is, hogy a természet gazdagságának megőrzéséhez szükség van a farkas, mint faj védelmére is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06