A jeles esemény okán emlékkötet is megjelenik

Felavatták Hédervári Péter emléktábláját

November 13-án Hédervári Péter egykori lakóházának falán emléktáblát avatott a Göncöl Alapítvány és Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzata.

2008.11.17 19:03hirek.csillagaszat.hu

Csütörtök délután szürke, borongós, igazi novemberi időben gyülekeztek a jeles ismeretterjesztő Hédervári Péter (1931-1984) tisztelői az Árpád fejedelem útja 40-41. számú ház előtt.

Az esemény tiszteletére mentesítették graffitiktől az épületet - sajnos írni kell erről is, hiszen szinte már fel sem tűnik nekünk, budapestieknek, de épületeink falát 2,5-3 méteres magasságig szinte ellepik a falfirkák. Az Árpád fejdelem úti társasház most szinte olyan, mint amikor Hédervári itt élt és alkotott - no és persze innen folytatta megfigyeléseit. Sokan felfigyeltek a Dunára néző erkélyre, mely zsúfolásig meg volt rakva távcsövekkel. Hédervári Péter innen végezte észleléseit. Jórészt Hold- és Nap-észleléseket, hiszen a fényszennyezett budapesti égen másra nem nagyon volt lehetősége.

A Hold kedvelt kutatási területe volt (több népszerűsítő művet is írt kísérőnkről). A rendszeres Nap-észleléseiről se feledkezzünk meg, ő volt az első magyar amatőr, aki rendszeres protuberancia-észleléseket folytatott. A hetvenes évek végén a társasház belső udvarán létesített kupolás csillagvizsgálót, a Georgiana Obszervatóriumot.

Erkélyéről, mely majdnem pontosan keletre néz, a delelés előtti objektumokat tudta megfigyelni, a kupolából pedig a delelés utániakat. Felszereltségét mi, amatőrök bizony néha irigykedve emlegettük, hiszen 15 cm-es refraktorokkal is fel volt szerelve magáncsillagvizsgálója olyan időszakban, amikor hazánkban még nem nagyon lehetett nagyobb refraktor-objektívekhez hozzájutni. A november 13-i emléktábla-avatót a II. Kerületi Önkormányzat, a Göncöl Társaság és a Klebelsberg Emléktársaság közösen szervezte.

A jól előkészített rendezvényen többen is méltatták Hédervári Péter munkásságát: Erdősi Károly, a Nemzetközi Holdszövetség magyar tagozatának egykori tagja, Kemény Tamás, Hédervári Péter gimnáziumi osztálytársa, Rezsabek Nándor, a hamarosan megjelenő emlékkötet társszerzője, Kiszel Vilmos, a Göncöl Alapítvány vezetője és Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere.

Az Ismeretlen (?) Hédervári Péter c. emlékkötet közel 130 oldalon, 50 képpel jelenik meg hamarosan. Ára 980 Ft lesz, a Göncöl Alapítvány terjeszti majd.

A kiadó az Aura Kiadó, a Göncöl Alapítvány és a Hegyháti Csillagvizsgáló Alapítvány segítségével. A két szerző: Rezsabek Nándor és Sragner Márta.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.