Okos robotpilóta-algoritmus
Könnyebb repülőgépszárnyak kifejlesztésén dolgoznak az MTA SZTAKI vezetésével
Mivel így könnyebbek lennének a szárnyak, az előzetes számítások szerint hozzávetőlegesen 7 százalékkal alacsonyabb üzemanyag-fogyasztást lehetne elérni.
2015.06.16 15:29MTIA mostani passzív és nehéz merevítés helyett aktív módszerrel kívánják csillapítani a repülőgépszárnyaknál fellépő rezonanciahatásokat a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete (MTA SZTAKI) vezette uniós projekt keretében - mondta a kutatóintézet tudományos főmunkatársa az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.
Vanek Bálintot azzal kapcsolatban kérdezték, hogy június elsején elindult a kutatóintézet vezette tíztagú, nemzetközi konzorcium három és fél évig tartó kutatássorozata, amelynek célja, hogy a repülés gazdaságosabbá tétele révén hozzájáruljon az utasszállító repülőgépek következő generációjának megalkotásához.
Elmondta: a kutatás lényege, hogy a nagy sebességű repülés közben a repülőgép szárnyainál fellépő rezonanciahatásokat a jelenlegi módszer, vagyis a passzív és nehéz merevítés helyett a jövőben aktív szabályozási módszerekkel csillapítsák. Egy "okos robotpilóta-algoritmusról" van szó, amely a szárnyfelületek mozgatásával küszöböli ki a rezonanciát.
Mivel így könnyebbek lennének a szárnyak, az előzetes számítások szerint hozzávetőlegesen 7 százalékkal alacsonyabb üzemanyag-fogyasztást vagy mintegy 20 százalékos hasznosterhelés-növekedést lehet elérni egy jelenlegi repülőgéphez képest - hangsúlyozta Vanek Bálint.
A 6,7 millió eurós uniós pályázati projekt célja, hogy egy már meglévő repülőgéptípus is kaphasson újfajta szárnyakat, hiszen azok alkalmazásához nem kell újratervezni az egész repülőgépet - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Nem a külső számít igazán? Férfiak vallottak arról, mitől lesz ellenállhatatlan egy nő
- 18:04 A lángok közül mentették ki Süti cicát: a mentők még az idős macskát sem hagyták magára
- 16:36 Erős földrengés rázta meg Hawaiit
- 10:02 Civil nyomásra léphetnek: állandó ellenőrzés alá kerülhet a komáromi akkugyár
- 8:20 Gigarazzia Kaliforniában: több mint 300 gyermekmolesztálással gyanúsított személyt fogtak el
- 7:36 Lángba borították az ebolaközpontot Kongóban: pánik és káosz tört ki a járvány sújtotta térségben
- 6:11 Lángba borult a Starship: hatalmas robbanással ért véget a SpaceX újabb tesztrepülése - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


