Nincs többé gond a nyitással, csukással

A világ legmenőbb esernyője

Ha nem segítünk, fogadjunk, nem találná ki, miből van! Levegőből. Igen, levegőből! Persze a nyél nem, de az ember fejét egy íves légpárna védi az esőtől. Kattintás után részletek.

2014.10.17 07:00Szilágyi Szabolcs - ma.hu
Forrás: Air Umbrella

Mindig problémát okoznak az esernyők - előbb-utóbb nehézkessé válik nyitásuk, csukásuk, itt-ott elenged a varrás, és szárításuk is gondot jelent. De nem az Air Umbrella esetében! Egy kínai cég fejlesztette ki a prototípust, mely voltaképp csak egyetlen nyélből áll. Ha esik, csak be kell kapcsolni, és a nyélbe épített motor plusz egy ventilátor olyan légpárnát hoz létre, mely megóvja a csapadéktól használóját.

Egy erősebb széllökéssel sajnos nem tud megküzdeni, ilyenkor pillanatok alatt bőrig ázik a delikvens, akinek feje fölül elfújja a szél a légpárnát. Igaz, ebben az esetben egy hagyományos esernyő is kvázi használhatatlanná válik; kinek nem fordította már ki egy erős szél az ernyőjét?

Nem minden macera nélkül való az Air Umbrella, ugyanis ahhoz, hogy működjön, fel kell tölteni lítium-ionos akkumulátorát. Ha azonban ezt meg tudja szokni használója, akkor csupán egyetlen további lehetőséggel kell megbarátkoznia: a ki/bekapcsoló gomb mellett szabályozható az embert a csapadéktól megvédő légpajzs mérete. Fejlesztői beszámolók szerint akár egyméteresre is nőhet átmérője, így akár ketten is alá állhatnak.

Jelenleg még fut a Kickstarter kampány, ennek keretében finanszírozzák a fejlesztést és a kezdeti gyártást. Eddig már 35 ezer dollárt sikerült összekalapolniuk a kínaiaknak, ami jócskán meghaladja az eredetileg kitűzött 10 ezer dolláros célt. Az október 24-én záródó kampány három különböző méretű ernyő létrehozását segítette elő. Az A változat 30 centiméteres és fél kilogramm tömegű, akkumulátoráról negyed óráig lehet üzemeltetni. A B verzió már 50 centiméteres hosszal bír, melyhez 800 grammos tömeg és 30 perces működési idő tartozik. Maximum ugyanennyi ideig bírja a C, 850 grammos kiadás, melynek hossza 50-80 centiméter között változtatható.

A fentiekből kifolyólag egyelőre még nem létezik kézzelfogható, kereskedelmi forgalomban kapható példány az Air Umbrellából. Fejlesztői ígéretek szerint a következő 10 hónapban az akkumulátor üzemidejének kitolásán és a designon illetve a használhatóságon fognak dolgozni. Az első, továbbfejlesztett eszközök 2015 szeptemberében érkeznek majd, a Kickstarter támogatók közül a jövő év végére már mindenki hozzájuthat saját példányához.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.