Nyolc zebrát figyeltek meg

Felfedezték Afrika leghosszabb vadállatvonuló útvonalát

A szakemberek nyolc alföldi zebrát láttak el nyakörvre szerelt műholdas helymeghatározóval, amelynek segítségével két éven át követték az állatok vonulását oda-vissza a namíbiai Chobe folyó és a botswanai Nxai Pan Nemzeti Park között, ez a távolság légvonalban 250 kilométer.

2014.05.30 02:30MTI
freedigitalphotos.net/meepoohfoto

Az állatok vonulásáról az Oryx című folyóiratban tették közzé tanulmányukat a Természetvédelmi Világalap (WWF), valamint a namíbiai környezetvédelmi és idegenforgalmi minisztérium szakemberei, akik együttműködtek az Elefántok Határok Nélkül természetvédelmi szervezettel és a botswanai vadvédelmi és nemzeti parkok igazgatóságával.

A megfigyelt vonulás teljeséggel a határokon átnyúló Kavango Zambezi természetvédelmi területen (KAZA) zajlik. Ez a világ legnagyobb, több országot érintő természetvédelmi területe, amely 43,6 millió hektáron terül el Namíbiában, Botswanában, Zimbabwéban, Zambiában és Angolában.

"Felfedezésünk ráirányítja a figyelmet a határokon átnyúló természetvédelmi területek fontosságára. Ez a tanulmány létfontosságú szerepet játszott a KAZA területén elnyúló vadállat-vonulási folyosó feltárásában" - idézte Pierre De Preez-t, a namíbiai környezetvédelmi és idegenforgalmi minisztérium tudományos főmunkatársát a Science Daily tudományos-ismeretterjesztő hírportál.

A szakemberek folytatják kutatásukat annak megállapítására, hogy ez az állatvonulás valóban minden évben megtörténik-e, és a vándorlás genetikailag kódolva van-e az állatokban, azaz öröklődik-e anyáról utódra.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.