2013-as Világélelmezési Díj
Génhekkelő tudósok kapták az idei mezőgazdasági Nobel-díjat
Egy belga tudós és két, az Egyesült Államokban tevékenykedő kutató nyerte az idei Világélelmezési Díjat, a genetikailag módosított növények előállításában elért sikereik elismeréseként.
2013.06.20 13:56MTIEz az első alkalom, hogy a World Food Prize elnevezésű elismerést, amelyet gyakran egy mezőgazdasági Nobel-díjjal felérő díjként emlegetnek, genetikailag módosított (GMO) növények előállítói kapták.
A díjat odaítélő amerikai - iowai székhelyű - alapítvány szerint a gének növényi sejtekbe történő stabil átültetésével járó technológia növeli a terméshozamot, a növények kártevőkkel és betegségekkel szembeni ellenállóképességét és a szélsőséges időjárási viszonyokkal szembeni tűrőképességét.
Az idei díjat a belga Marc Van Montagu, a belgiumi Genti Egyetem növénytechnológiai intézetének alapítója, Mary-Dell Chilton, a Syngenta nevű biotechnológiai vállalat alapítója és kutatója és Robert Fraley, a Monsanto cég vezető technológiai munkatársa kapta.
Van Montagu és Chilton egymástól függetlenül fejlesztette ki a biotechnológiai eljárást az 1980-as években, míg Fraley az első mesterségesen előállított gyomirtószer-rezisztens szójabab megalkotója. Eredményeinek köszönhetően a gazdák anélkül használhatnak gyomirtót a földjükön, hogy kárt okoznánk a termésben.
A 250 ezer dollár (57 millió forint) pénzjutalommal járó Világélelmezési Díjat a Nobel-békedíjas Norman Baurlog agronómus, emberbarát, a "zöld forradalom atyja" alapította. Olyan magánszemélyeknek ítélik oda évről-évre, akik hozzájárultak az emberiség fejlődéséhez az élelmiszerek minőségének javítása, mennyiségének növelése, illetve hozzáférhetőségének elősegítése révén.
A belga kutató reményét fejezte ki, hogy az "agrár Nobel-díj" odaítélése a biotechnológiának elősegíti az Egyesült Államokban már széles körben termelt növények európai elfogadását is.
A világon tavaly 170 millió hektáron termesztettek génmódosított növényeket - emlékeztet indoklásában a díjat odaítélő bizottság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
- 16:51 Nem találják az éjszakai motorcsónak-baleset áldozatait - horgászok, sportolók, kirándulók segítségét kérik - videó
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
- 14:15 Brit védelmi miniszter: Nagy-Britannia nem akar konfrontációba kerülni Oroszországgal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06