Roszkozmos-NASA-vita
Már harmadik napja nem nyitották ki az Albert Einstein teherűrhajó ajtóit
A Roszkozmosz és a NASA vitája miatt nem nyitották ki a múlt szombat óta az Albert Einsteinről elnevezett teherűrhajó ajtóit, jóllehet az már szombaton kikötött a Nemzetközi Űrállomáson (ISS).
2013.06.18 11:07MTIA RIA Novosztyi orosz hírügynökség hétfőn a Spaceflight101 űrkutatási honlapról vett hírei alapján azt jelentette, hogy a nyitás elhalasztását az orosz irányító központban javasolták. A
szakemberek amiatt aggódtak, hogy az űrhajó rakományának három egysége baktériumokkal vagy gombákkal lehet fertőzött. A fertőzés nem veszélyes a Nemzetközi Űrállomás legénységére, de felül kellett vizsgálni a legénység teherűrhajóba belépésének eljárási folyamatát.
Az űrhajósoknak az erre megfelelő szerekkel kezelniük kell a rakomány feltétezetten gombával fertőzött részét - írta a RIA Novosztyi. Az orosz hírügynökség értesülése szerint kedd este már kinyithatják az ATV-4 automata teherűrhajó ajtaját és megkezdődhet a szállítmány átpakolása a Nemzetközi Űrállomásra.
A lenta.ru orosz hírportál hétfőn még arról számolt be, hogy a Roszkozmosz és a NASA, az orosz és az amerikai űrkutatási és űrhajózási hivatal szakemberei nem tudtak megegyezni az eljárás mikéntjében. Eredetileg moszkvai idő szerint hétfőn egy órakor nyitották volna ki a teherűrhajó ajtóit.
Az Albert Einsteinről elnevezett - negyedik - ATV automata teherűrhajót június 5-én egy Ariane 5 típusú hordozórakéta segítségével indították a Francia Guyanában található kourou-i űrközpontból. A 20 tonnás űrhajó 6,6 tonnányi hasznos terhet vitt, amelyben egyebek között élelmiszer, ivóvíz, posta és üzemanyag van a Föld körüli pályán keringő űrállomás hat lakója számára. Ez volt eddig a legjelentősebb európai szállítmány az ISS-re.
A Nemzetközi Űrállomáson Fjodor Jurcsihin, Alekszandr Miszurkin és Pavel Vinogradov orosz, Luca Parmitano olasz, valamint Karen Nyberg és Christopher Cassidy amerikai űrhajósok teljesítenek szolgálatot.
Kapcsolódó írások:
- Látta már Tyereskovát űrhajós ruha nélkül is? - képek!
- Kikötött a Nemzetközi Űrállomáson az ATV-4 európai teherűrhajó
- Rangos kitüntetésben részesült az első űrhajósnő
- Elstartolt Kínából a Sencsou-10 űrhajó
- A világ első űrhajósnője ma is vállalná, hogy a Marsra repüljön
- Nem nyílt ki a Progressz teherűrhajó egyik antennája
- Az űrhajózást is nehezíti a cudar idő
- Elindult az űrállomás felé a Dragon
- 40 éve hever a Holdon a családi fotó
- Hat távközlési műholdat állított pályára a Szojuz orosz hordozórakéta
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:26 Nagy János: a magyarok maradtak az egyik utolsó templomépítő nemzet Európában
- 19:22 Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon
- 18:21 Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06