Élet a Marson?
1,5 milliárd éves vízlencsék, özönvíz előtti élőlények otthona Kanada?
A lelet megerősíti a reményt, hogy az élet megjelenésére alkalmas víz fennmaradhatott a Mars felszíne alatt is.
2013.05.16 06:18MTILegalább 1,5 milliárd éves vízlencséket fedeztek fel tudósok egy kanadai bánya mélyén, amelyben szerintük olyan őskori mikrobák lehetnek, amelyeknek a leszármazottaik ma is élnek. A Nature brit tudományos folyóiratban szerdán megjelent tanulmány szerint a lelet megerősíti a reményt, hogy az élet megjelenésére alkalmas víz fennmaradhatott a Mars felszíne alatt is.
Az Ontario tartományban lévő a Timmins bányában 2,4 kilométer mélyen brit és kanadai tudósok által felfedezett víz ugyanis a prekambrium (az első földtörténeti idő) óta a világtól teljesen elszigetelve maradt fenn. A prekambrium 4,5 milliárd éve kezdődött a földkéreg kialakulásával, és a szilárd vázú állatok megjelenéséig tartott, mintegy 540 millió évvel ezelőtt. A víz elemzése során felfedezték, hogy oldott gázokban – hidrogénben, metánban és ritka gázok izotópjaiban (hélium, neon, argon és xenon) - gazdag. Márpedig ezek a gázok alkalmasak arra, hogy biztosítsák évmilliárdok során a Naptól távol élő mikrobák számára szükséges energiát.
A történelem előtti légkörben található xenon izotóppal összehasonlítva a föld alatt rekedt vízben talált bizonyos xenon izotópokat a tudósok úgy vélik, hogy a víz kora legalább 1,5 milliárd év. Más jelek szerint viszont akár közel 2,7 milliárd éves is lehet, megközelítőleg ennyi ugyanis a kőzet kora, amelyben benn rekedt. "Ez rendkívül fontos a tudósok számára, akik azt kutatják, hogyan fejlődnek a mikrobák elszigeteltségben. Ez áll az élet eredetével, fejlődésével, szélsőséges körülmények közepette, illetve más bolygókon történő fennmaradásával kapcsolatos minden kérdés központjában" – hangsúlyozta közleményében Chris Ballentine, a Manchesteri Egyetem munkatársa, aki maga is részt vett a kutatásban.
A mostani felfedezés előtt is találtak ilyen régi víznyomokat, de azok sziklába szorult kis buborékok voltak, amelyek alkalmatlanok voltak bármilyen élet befogadására. A kanadai bányában talált víz ezzel szemben egy fúrt lyukon keresztül áramlik, percenként két literes vízhozammal. Tulajdonságai hasonlók egy dél-afrikai bányában 2,8 kilométer mélyen talált, bár ennél jóval fiatalabb vízéhez, amelyben mikrobák élnek. "Kanadai kollégáink most próbálják meghatározni, hogy a vízben van-e az életnek valamilyen formája.
Abban azonban máris bizonyosak vagyunk, hogy felfedeztük, hogyan tudnak a bolygók létrehozni és évmilliárdokon át megőrizni a mikrobák életéhez megfelelő környezetet" – magyarázta Greg Holland, a Lancasteri Egyetem tanára, a részben a brit kormány finanszírozta kutatás vezetője. "Ha ilyen ősi folyadékok ilyen hidrogén- és metánkoncentrációval évmilliárdok alatt fennmaradhatott mélyen a földkéreg alatt, lehet, hogy hasonló környezetek a Mars felszíne alatt is fennmaradtak" – vélik tanulmány szerzői.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06