Egri csillagok
Kisbolygót neveztek el Gárdonyi Gézáról
Gárdonyi Géza nevét viseli annak a nyolc magyar felfedezésű kisbolygónak az egyike, amelynek elkeresztelését a múlt év végén hagyta jóvá a Nemzetközi Csillagászati Unió - adta hírül az Egerben megjelenő Egri Magazin legfrissebb száma.
2013.02.06 21:30MTIAz 1997-ben indult kisbolygó-megfigyelési program keretében a Szegedi Tudományegyetem és az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont szakemberei az intézmények hallgatóival együtt kutatják az eget. A kémlelés fő bázisa a csillagászati intézet piszkéstetői obszervatóriuma.
A megfigyeléstől az elnevezésig több év telik el, hiszen pontosan meg kell határozni az égitest mozgását és precízen le kell írni a pályáját. Elsőként ideiglenes jelölést kap az égitest, amelyet a felfedezés évéből és egy betűkombinációból alkotnak.
A Gárdonyit Sárneczky Krisztián fedezte fel 2003. április 1-je hajnalán Piszkés-tetőn. A Naptól 435 millió kilométerre keringő, azt 4,97 év alatt megkerülő, mintegy 4 kilométer átmérőjű kisbolygó 2007 elején kapta meg sorszámát. A 3-4 kilométer átmérőjű kisbolygó Gárdonyi Géza után kapta nevét.
Gárdonyi Géza mellett "bolygót kapott" még Kabos Gyula és Márai Sándor is - ismertette a magazin.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Úszó vb - Huszonnyolc magyar indul Fukuokában
- 5:30 Visa: a külföldre utazó magyarok 83 százaléka bankkártyával fizet
- 4:30 Közlekedési államtitkár: közel 32 milliárd forintot fordítottak a hazai közúthálózat megújítására
- 3:30 Túri Anikó: a lakosság szinte teljes egészében felhasználta a SZÉP-kártyákon lévő 'alvópénzeket'
- 2:30 BKK: a Hősök tere környékén is korszerűbbé vált az utastájékoztatás
- 1:30 Megmaradt a magyarok vállalkozói kedve kutatások szerint
- 0:30 'Meg kellett tennem' - hajtogatta a férfi, miközben nyakon szúrta a feleségét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06