Jó hír az ökológusoknak
A génmódosított növény nem öli meg a hasznos rovarokat
A genetikailag módosított (GMO) növények, amelyek a Bacillus thuringiensis toxinjának segítségével pusztítják el kártevőiket, nem tesznek kárt azok természetes ellenségeiben - derül ki egy amerikai kutatásból.
2008.06.10 10:33MTIEz nagyon jó hír az ökológusok és a gazdálkodók számára, hiszen a GMO-növények körüli vita lényegi pontja, hogy milyen hatással vannak a hasznos szervezetekre. A PLoS One című szaklapban publikált tanulmányban a Cornell Egyetem entomológusai azt vizsgálták, hogy a káposztamoly, egy világszerte elterjedt kártevő lárváiban élősködő fürkészdarázsra hogyan hatnak a rovarölőszerek valamint a génmódosított növény.
A kísérletben a káposztamoly olyan hernyóiba ültették be a fürkészpetéket, amelyek rezisztensek voltak a hagyományos és a bio rovarölőszerrel, valamint a Bt-toxinnal szemben is. Ezután a hernyókkal GMO-növényeket és olyan módosított növényeket etettek, amelyeket Bt-toxinnal, hagyományos vagy bio rovarölőszerrel permeteztek. A rovarölőszerrel permetezett növényt fogyasztó hernyókból kifejlődtek a molyok, mivel bennük elpusztult a fürkészdarázs lárvája.
A Bt-toxinnal permezett és a GMO-növényekből táplálkozó hernyókat viszont megölte a bábból kibúvó kifejlett darázs, ezzel bizonyítva, hogy sem a Bt-toxin, sem a génmódosított növény nem okoz kárt benne. Tehát a genetikailag módosított növény duplán hatékony - egyrészt megöli a (nem rezisztens) kártevőt, másrészt hagyja érvényesülni annak természetes ellenségét is.
A Bt-toxint az Egyesült Államokban évtizedek óta használják permetezőszerként, 1996 óta pedig génmódosított növényekben. 2007-ben az USA 22 államában, 42 millió hektáron termesztettek Bt-kukoricát és -gyapotot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06