Szinte minden végítélet így kezdődik Hollywoodban
Vírussal gyógyítanák a nikotin-függőséget
Egy New Yorki laboratórium tudósai azt állítják, jelentős előrelépést tettek a nikotinfüggőség elleni harcban.
2012.06.29 14:49Konrád - ma.huA tudósok egy újfajta oltást kísérleteztek ki, ami segíthet a függés leküzdésében és az eddigi eredmények alapján sikeresnek vélik a módszert. Ha a Weill Cornell Medical College laboratóriumának kísérletei a jövőben is pozitív eredményeket hoznak, akkor elképzelhető, hogy képesek lesznek a függősséget egyetlen injekcióval megszüntetni.
Egy ártatlan vírust - mely módosítja a májsejteket - fecskendezve az emberi szervezetbe a tudósok képesek lesznek módosítani a test kémiáját
Egy ártatlan vírust az emberi szervezetbe fecskendezve, módosulnak a máj sejtjei, amely így nikotin antitesteket termel. Ezután a szervezet nem akar több nikotint magába engedni - ezzel gyakorlatilag elűzve a cigaretta utáni vágyat. “Ezek az antitestek úgy viselkednek, mint egy kis Pac-Man, ami a vérben utazik és felfalja a nikotint, ezáltal az nem jut el az agyba és nincsen jutalomérzet” - mondta el Dr. Ronald Crystal a labor elnöke.
Hozzátette, a krónikus nikotinfüggőség legyőzésére a legjobb megoldásnak azt tartja, hogy vadászatra küldik ezeket az antitesteket, amik még azelőtt kitisztítják a vért, mielőtt a nikotin bármilyen biológiai hatással lehetne a szervezetre. Az új csodaszert egyelőre csak egereken tesztelték, de valószínűleg az emberkísérletek fázisa is közel van.
Dr. Crystal bízik abban, hogy hamarosan segíthet azokon a milliókon, akik eddig sikertelenül próbáltak meg leszokni a dohányzásról kipróbálva az összes jelenleg ismert módszert, de kénytelenek voltak rájönni, hogy nikotinfüggőségük erősebbnek bizonyult.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06