Kőzetbolygó és gázóriás

Fura bolygópáros "tánca" egy távoli csillag körül

Egy fura páros - a Földhöz hasonlatos kőzetbolygó, valamint a Neptunuszra emlékeztető gázóriás "táncát" észlelték egy távoli csillag körül amerikai tudósok a Kepler-űrteleszkóp segítségével, a felfedezésről a Science Expressben, a Science folyóirat online kiadásában jelent meg tanulmány.

2012.06.22 18:32MTI

A NASA bolygóvadász űrteleszkópja, amelyet 2009-ben bocsátottak fel, a Nap körül keringve az égbolt olyan szegmensét pásztázza, ahol 150 ezer csillag található. A műhold úgynevezett tranzitmódszerrel dolgozik, azt a parányi elhalványulásokat regisztrálva, amelyet egy csillag fényében az előtte elhaladó bolygó okoz. A Washingtoni Egyetem és a Harvard Egyetem csillagászai az 1200 fényévnyire, a Hattyú (Cygnus) csillagképben lévő Kepler 36a katalógusjelű napot figyelték meg. A csillag tömege körülbelül akkora, mint a Napé, ám sűrűsége 25 százalékkal kisebb, és valamivel kevesebb fémet tartalmaz. 

A kutatók ebből arra következtettek, hogy a csillag néhány milliárd évvel idősebb, mint a Nap. A körülötte lévő bolygók a Kepler 36b és a Kepler 36c katalógusjelet kapták. Az első egy kőzetbolygó, amelynek tömege 4,5-szer haladja meg a Földét, átmérője pedig másfélszer. A bolygón, amely mindössze 18 millió kilométerre kering a csillagtól, egy év 14 napig tart. (A Föld és a Nap közötti távolság körülbelül 150 millió kilométer). A Kepler 36c átmérője csaknem négyszer múlja felül a Földét, tömege pedig nyolcszor. Forró Neptunuszként határozták meg a csillagászok, mivel légköre javarészt héliumból és hidrogénből áll, és nem kizárt, hogy szilárd maggal rendelkezik. 

A nagyobbik bolygó 16 nap alatt kerüli meg a csillagot. A két bolygó csaknem azonos pályán halad, 97 naponként együttállásba kerülnek, amikor a köztük lévő távolság mindössze 1,9 millió kilométer - ez a Föld-Hold távolság ötszöröse. "Ez az egymáshoz legközelebb lévő két bolygó, a köztük lévő távolság 30 százalékkal kisebb, mint a Naprendszer bármely két planétája közötti" - hangsúlyozta Eric Agol, a Washingtoni Egyetem docense, a tanulmány egyik vezető szerzője.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.