Már a kőkorban létezett
Semmi új nincs a társadalmi egyenlőtlenségben
Brit és német kutatók egykor élt földművesek csontjai és a sírjukban talált eszközök vizsgálata alapján azt állítják: semmi új nincs a társadalmi egyenlőtlenségben, már hétezer évvel ezelőtt, a neolit korban is létezett.
2012.05.29 22:30MTIAz amerikai tudományos akadémia folyóiratában, a PNAS-ben most megjelent tanulmányhoz több mint háromszáz, Közép-Európában, Németországban fellelt emberi csontvázat vizsgáltak meg.
A csontvázak stroncium-izotópos elemzése azt mutatta, hogy a korabeli földművesek nem egyformán jutottak földhöz. A fa kivájásához használt jellegzetes kőbárdokkal együtt eltemetett férfiak csontvázában kisebb volt az izotópok változatossága, mint a bárdok nélkül eltemetett férfiak csontvázában. Ez arra utal, hogy a bárddal eltemetett férfiak közelebbi és vélhetően jobb földekhez jutottak - idézte a tanulmány szerzőit a LiveScience című ismeretterjesztő portál.
A Cardiffi Egyetem professzora, Alasdair Whittle által vezetett csoport megállapította azt is, hogy a korai neolitikumban a nők nagyobb eséllyel érkeztek azon a területen kívülről, ahol később megtalálták maradványaikat. Ez arra utal, hogy házasodáskor a nők költöztek a férfiak lakóhelyére, akik inkább maradtak egy helyben.
Az eredmények módosíthatják a neolit kori népesség terjeszkedéséről alkotott modellt, mert a nemi alapú mobilitási minták és a társadalmi státuszbeli különbségek növekedése alapvető fontosságú elem.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 22:33 Harkiv - Az ukrán elnök a nyugati légvédelmi eszközök hiányát okolja.
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06