A természeti katasztrófákra figyel

Japán sorra lövi fel a műholdakat a kozmoszba

Japán újabb kémműholdat juttatott hétfőn a világűrbe, hogy erősítse területének az észak-koreai fenyegetéssel szembeni védelmét és megfigyelje a szigetországot sújtó természeti katasztrófákat.

2011.12.12 08:16MTI

A radarral felszerelt műholdat egy H-2A típusú japán gyártmányú hordozórakéta szállította, amely közép-európai idő szerint 2 óra 21 perckor indult az ország délnyugati részében lévő Tanegasima űrközpontból – közölte a japán űrkutatási ügynökség (JAXA).

A műhold éjszaka vagy felhős égbolton keresztül is képes több száz kilométeres távolságról felderíteni az egy méteresnél nagyobb tárgyakat. Földrengés, szökőár, tájfun vagy más természeti katasztrófák esetén képes adatokat gyűjteni az okozott károkról.

Japán eddig három, kamerával felszerelt kémműholdat juttatott a világűrbe. Az ázsiai ország 2013 tavaszáig egy újabb műholdat akar Föld körüli pályára helyezni, két hasonló típusú űreszköze ugyanis meghibásodott. A műholdas információgyűjtésről és megfigyelésről az 1998-as észak-koreai rakétakísérletek után döntöttek. Biztonsági okokból az űrügynökség további adatokat nem közölt.

A hétfőn alkalmazott hordozóeszköz a huszadik H-2A típusú rakéta volt. A JAXA és a Mitsubishi Heavy Industries által közösen kifejlesztett rakéta 2001 óta van használatban. Legutóbb szeptember végén helyeztek vele Föld körüli pályára egy nappali felvételek készítésére alkalmas kamerával felszerelt kémműholdat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.