Egy újabb szökőártól
Cseresznyefasereg védi Japán északkeleti partjait
Több mint 17 ezer cseresznyefát ültetnek Japán északkeleti partvidékén a márciusi szökőár legmagasabb vízállásának vonalán, hogy ezzel jelezzék a jövő nemzedékének is: a fák alatti területek nem biztonságosak tengerár idején.
2011.11.08 23:30MTIA szigetország északkeleti részén lévő Tohoku régió egyik civilszervezete állt elő az ötlettel, hogy a természeti katasztrófa által legsúlyosabban érintett 173 kilométeres partszakasz minden tízedik méterén ültessenek egy cseresznyefát, hogy ezzel jelezzék, meddig hatolt be a szárazföldbe a helyenként több mint 40 méteres hullámokkal előretörő márciusi tengerár.
A cseresznyefát már jó ideje az élet mulandóságának metaforájaként használják és közkedvelt szimbóluma a japán művészetnek, anime- és filmalkotásoknak. A régióban fekvő Ivate prefektúra Rikuzentakata városában serénykedő önkéntes faültetők azonban remélik, hogy a rózsaszín virágba boruló fák új szerepben is megmutatkozhatnak és életeket menthetnek egy esetleges újabb katasztrófa esetén.
A korábbi évszázadok pusztító szökőárjainak túlélői úgynevezett cunamikövekkel jelezték a következő nemzedékek számára a fenyegető hullámhatárt. Ezek a jelzőkövek azonban idővel a feledés homályába merültek, és benőtte őket az aljnövényzet, útbaigazítás nélkül hagyva Tohoku lakóit azzal kapcsolatban, hogy mennyire kell behúzódniuk a szárazföld irányába egy 9-es erősségű földrengést követő szökőár során.
"A mi kötelességünk, hogy emlékeztessük a nagy szökőárra a jövő nemzedékeit" - idézte Hasizume Takumit, a Cseresznyevonal bizottság vezetőjét a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása. Mint hozzátette: "Nem akarom, hogy az embereknek a jövőben át kelljen élniük ugyanezt a fájdalmat".
A tervek szerint ugyanilyen - a levegő és a víz magasabb sótartalmának ellenálló - osimai cseresznyefákat (Prunus speciosa) fognak ültetni az árvízszint vonalán Ivate, Fukusima és Mijagi prefektúrákban is. A fák mellett egy 311 darabból álló - egyenként egy méter magas és 15 centiméter széles - kőoszlop-rendszerrel állítanak emléket a március 11-i természeti katasztrófa áldozatainak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:36 A francia elnök is elítélte a Fico-merényletet
- 12:37 Az olasz parlamentben is téma volt Ilaria Salis magyarországi házi őrizetbe helyezése
- 12:35 Kövér László mély megdöbbenésének adott hangot
- 11:33 A merénylő fia szerint apja nem volt Fico szavazója
- 11:31 Öt orosz régió élére nevezett ki új vezetőt Vlagyimir Putyin
- 10:32 A vezető cseh politikusok elítélték a Robert Fico elleni merényletet
- 10:29 Vízbeszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06